2022. szeptember 27., kedd

Napi felülről:

„A fegyelmezés, meg a fenyítés egyáltalán nem kellemes, amikor el kell szenvednünk, inkább fájdalmas és szomorúságot okoz! Később mégis igazságosságot és békességet eredményez annak az életében, aki a fegyelmezés által megedződött.”

Zsidókhoz írt levél 12. rész 11. vers*

Áldott keddet, türelmes, kitartó és megújuló figyelmet, tanulást és megerősödést kívánok a nehézségek, próbák által is minden testvérem számára!

Arra nagyon vágyunk, hogy erősek legyünk, teherbíróak és győztesek. Ellenben ennek az árát már sokkal kevésbé szeretnénk megfizetni, inkább csak álmodozunk róla és irigykedve nézünk azokra, akik többre jutottak, mint mi, pedig velünk együtt indultak el. Pedig nincs semmi titok abban, hogy mi lehet a segítségünkre a céljaink elérésében. Az egyik a helyes gondolkodásmód kialakítása, amihez feltétlenül szükségünk van folyamatos tanulásra, átgondolásra és helyreigazításra. Az életszemléletünk nem velünk születik, hanem egy növényhez hasonlóan növekszik. Vannak emberek, akiknek csak gaz és gyom terem az elméjükben és nem a korlátaik miatt, hanem mert a könnyebb utat választották és megelégedtek a napi létezésük fenntartásával. Amire megteremtettünk, az a bőséges gyümölcstermés. Minden látszat ellenére a körülményeink adottak ahhoz, hogy az igazságosság, békesség, szeretet, öröm és hűség valóságosan az életünk része legyen, mások számára is élvezhető módon. Ehhez pedig a metszés, a fegyelmezés, a figyelmeztetés megértése, elfogadása és használata elengedhetetlen. Minden bosszantó, bántó és zavaró körülmény vagy elveszi a kedvünket és az önsajnálatunkban dagonyázunk, vagy a javunkra fordítjuk, hogy általuk megedződjünk és erősebbek, jobbak legyünk.

Mennyei Atyám, hálás vagyok fegyelmező, fenyítő és helyreigazító munkádért az életemben. Nem tetszenek, nem élvezem őket, de tudom, hogy csak ezeken keresztül leszek képes többre jutni.

*Egyszerű fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címe nem lesz megjelenítve. A kötelező mezők jelölve vannak.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!