2022. szeptember 20., kedd
Napi felülről:
„Aki tehát úgy gondolja, hogy meg tud állni, vigyázzon, nehogy elessen!”
Pál első levele a korinthusiakhoz 10. rész 12. vers*
Áldott keddet, az egészséges, Istenre támaszkodó önbizalom épülését és erejét kívánom minden testvérem számára!
A testi fejlődésünk egyik meghatározó jele, amikor saját lábunkra állunk és elkezdünk önállóan járni. Ez sokszor igazi örömünnep a családban, de később teljesen természetes elvárás lesz velünk szemben. Az életünk sok területén végbemegy ez a folyamat, mert ettől válunk felelősségteljes emberré. Azt azonban soha nem szabad elfelejteni, hogy ez egyik pillanatról a másikra megváltozhat. Elég egy körültekintés nélküli lépés, figyelmetlen elindulás és olyan baleset érhet bennünket, ami elveheti tőlünk ezt a kincset. A lelki utunk sem kevésbé veszélyes, csak nem járművek és fizikai akadályok, hanem ellenséges indulatok, rosszakarat, irigység és gyűlölet épít számunkra csapdát. Napi gyakorlatunk van abban, hogyan vegyük észre és kerüljük ki ezeket, de még így is számtalanszor beleesünk a felháborodás, harag és bosszú vermébe, ahonnan nem is olyan könnyű kijutni. A mennyei Atya nem fogja minden pillanatban a kezünket, mert a hitlépések ránk várnak, de szívesen segít, hogy a büszkévé emelő önbizalom helyett a benne bízó szeretet védelmét élvezhessük!
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy bízol bennem és felelősséggel ruháztál fel! Nem tudok és nem is szeretnék ebben egyedül megállni, mert mindig akarok rád számítani!
*Saját fordítás