2022. március 29., kedd
Napi felülről:
„Ugyanígy a ti mennyei Atyátok sem akarja, hogy elvesszen egy is e kicsinyek közül.”
Máté evangéliuma 18. rész 14. vers*
Áldott keddet, a megbecsülés, szeretet és öröm hatalmának erejét és jelenlétét kívánom minden testvérem számára!
Az életet lebecsülni, nem értékelni kellőképpen, önkényesen elvenni vagy eldobni többszörös céltévesztés, és sokszor már helyrehozhatatlan bűn és kár. Szembe megy mindazzal, amiért emberek vagyunk és lehetünk. Ellentétes a mennyei Atya alapvető tervével, akaratával és vágyával, hiszen ő a forrása a létnek és az életnek. Mindez a saját lelkünk állapotán, hozzáállásán fog eldőlni. Az élet minden kicsiny és jelentéktelennek tűnő magjában ott van a jövő reménysége, ami csak bizonyos körülmények között képes kibontakozni és kiteljesedni. Nem szabad engednünk annak a kísértésnek, hogy hibáink, hiányosságaink és korlátaink miatt elvesztettük volna az értékünket, és az a kevés, amit mi tudunk adni, tenni és érezni azért nem kár, ha semmibe vész. Ez akkor tud megváltozni, átalakulni, amikor megértjük, elfogadjuk és átéljük az Örökkévaló életünkre vonatkozó jó tervét. Kiderül, hogy az egész menny, az angyalok seregei szurkolnak nekünk, hogy hazataláljunk, a helyünkre kerüljünk, elfelejtsük önpusztító és másokat is megtévesztő bolyongásunkat, magyarázkodásainkat, hazugságainkat, és bátran éljünk Isten megbecsülésében, szeretetében és örömében.
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy mindent megtettél és megteszel, hogy életem legyen, sőt áldott életet éljek!
*Revideált új fordítás