2022. június 19., vasárnap

Napi felülről:

„Ocsmány szavak, káromkodás, bolond beszéd, vagy mocskos viccelődés sem illenek hozzátok. Sokkal inkább, hogy hálát adjatok Istennek.”

Pál levele az efezusiakhoz 5. rész 4. vers*

Áldott vasárnapot, a szív, a lélek és ebből fakadóan a gondolataink, szavaink tisztaságát és háláját kívánom minden testvérem életére!

Koszos, piszkos térben kellemetlen élni, de sajnos ez is megszokható, sőt még természetessé is válhat, ha feladjuk a rendre, tisztaságra való vágyunkat, törekvésünket. Arra lettünk megteremtve, hogy képesek legyünk tudatosan formálni, alakítani a környezetünket. Szépíteni, díszíteni, egyre otthonosabbá változtatni azt. Ezt sokkal egyszerűbb megtenni tárgyakkal, külső körülményekkel, mint a gondolatainkkal, indulatainkkal és szavainkkal. Pedig azok is képesek bemocskolni, bűzössé és taszítóvá változtatni a körülöttünk uralkodó légkört. Nem az a kérdés, hogy milyen módszerrel, ügyeskedéssel és megtévesztéssel tudjuk elrejteni gonosz, bántó és sértő szavainkat, hogy a látszat legalább fennmaradjon, hanem az a cél, hogy valódi tisztaság, békesség és szeretet uralkodjon a szívünkben, amely taszítja, kisöpri és elűzi onnan a szennyet. A hálaadás, amely a jónak, a szépnek, a nemesnek az elismerése, kimondása és felemelése, minden esetben segítség, hogy a keserűség, gyűlölet és rosszindulat az ajtónkon kívül maradjanak. Legfeljebb csak a kopogtatásig jussanak el, de ne engedjük be őket tönkretenni a békességünk tisztaságát.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy annyi jóval és széppel megáldottál! Megtisztítottál, hogy én is ragaszkodjak mindig a szívem tisztaságához és békességéhez!

*Egyszerű fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címe nem lesz megjelenítve. A kötelező mezők jelölve vannak.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!