2022. december 21., szerda

Napi felülről:

„Majd ismét hozzájuk szólt Jézus és ezt mondta: Én vagyok a világ fénye, aki követ engem semmiképpen sem járhat a sötétségben, hiszen övé lesz az élet fénye!”

János evangéliuma 8. rész 12. vers*

Áldott szerdát, az élet fényét, reménységét és örömét kívánom minden testvérem számára!

Ismét nekünk szól az az egyszerű, de annál erőteljesebb üzenete Jézusnak, hogy vár ránk az élet fénye, az a világosság, amely a mennyből ragyog, de betölti mindazok életét, akikben ott él. Lehet, hogy már sokszor megérintett a szeretet ünnepe, a tisztaság vágya és a békesség ereje, de ennél is többre hív most a Szabadító, arra az útra, amelyet vele együtt tehetünk meg itt a földön egészen a menny dicsőségéig. Ez nem egy rejtett ösvény, de akinek van takargatni valója, sötét ügyei, rendezetlen kapcsolatai, annak el kell döntenie, hogy kész-e a nagy változásra. Arra az őszinte, egyenes és igaz életre, ahol nem mentségeket keresünk, kifogásokat gyártunk és mások felelősségére mutogatunk, hanem kilépünk Isten fényességébe, hogy teljesen átvilágítson bennünket a lényünk legmélyéig. Ez egyrészt félelmetes, hiszen a szégyenteljes dolgaink a felszínre kerülnek, másrészt megnyugtató, mert végre nem kell a sötétségben botorkálnunk. Egy életmentő műtét, amely végén a lélek egészsége vár bennünket!

 Mennyei Atyám, köszönöm, hogy Jézusban az élet fénye költözött az életembe!

*Saját fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címe nem lesz megjelenítve. A kötelező mezők jelölve vannak.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!