2022. április 3., vasárnap
Napi felülről:
„Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem.”
János evangéliuma 10. rész 27. vers*
Áldott vasárnapot, Isten szeretetének biztonságát, védelmét és békességét kívánom minden testvérem életére!
Miközben vezettem, az előttem haladó autó hátsó ablakában egy feliratra figyeltem fel: „Az Isten háta mögött vagy!” Valószínűleg egy tréfás kedvű sofőr tette ki ezt a kis táblát, utalva saját magabiztosságára, de nekem ennél többet üzent. Általában lekicsinylően használjuk ezt a kifejezést az elhagyatott helyre, sorsra, de másképpen is lehet érteni! Tényleg annyira rossz Isten háta mögött lenni, vagyis őt követni, a védelmében élni, és nem megelőzni vagy lehagyni? Jézus Krisztus egy olyan pásztorhoz hasonlította szolgálatát, aki juhai előtt halad, figyel rájuk, gondoskodik róluk, miközben a bárányok hallják, ismerik és értik is a hangját, ezért bátran és félelem nélkül követik őt. Aki elől megy, annak kell utat törnie, először szembesülni a nehézségekkel, és viselni a felelősséget a helyes irányért. A Megváltó mindezt felvállalta értünk. A bűn, a halál és a gonoszág bozótjában utat készített a menny felé, hogy aki nem a saját feje után akar bolyongani, hanem hozzá csatlakozik, megismeri őt, és a háta mögött halad, az a végén valóban hazaérkezzen.
Mennyei Atyám, hálát adok neked, hogy mögötted, védelmedben, nyomodban a legjobb irányba halad az életem!
*Revideált új fordítás