2021. december 22., szerda

Napi felülről:

„Az Ige ugyanis testet öltött, és közénk költözött, mi pedig csodálattal szemlélhettük dicsőségét, mint az Atyától származó egyszülött dicsőségét, teli jóindulattal és igazsággal.”

János evangéliuma 1. rész 14. vers*

Áldott szerdát, Isten dicsőségének, jóakaratának és jelenlététnek örömét, békességét és biztonságát kívánom minden testvérem számára!

A testi lét nem büntetés, tévedés vagy véletlen események sorozata, hanem egy lehetőség, ajándék és kiváltság, hogy igaz emberek legyünk, akik betöltik és beteljesítik az Örökkévaló jóindulatának és igazságának terveit. Egy különleges utazás az emberi szívtől a mennyig, a földi otthontól az örökkévaló hazáig, a szemmel láthatótól a teljes valóságig. Mindez nem érhető el, nem ragadható meg, csak azáltal, hogy elfogadjuk a fentről érkezett segítség vezetését, Jézus Krisztus dicsőségét. A mennyei Atya olyan közel jött hozzánk benne, amennyire csak lehetséges, még azzal együtt is, hogy számára ez egyet jelentett a miattunk, érettünk való szenvedéssel. Közénk költözött, értünk érkezett, osztozott fájdalmainkban, elszenvedte a gonoszság minden ostromát, de nem hátrált meg, nem adta fel a küzdelmet értünk, érdemtelenekért. Most rajtunk a sor, mi következünk! Bőven van mit tennünk, adnunk, mondanunk az Úrért, magunkért és másokért, mert amink van, azt haszonra kaptuk, hogy életünkben látható, tapasztalható és élvezhető legyen a mennyei dicsőség gyümölcse.

Mennyei Atyám köszönöm, hogy dicsőséged látható lett, jóindulatodat kijelentetted, és szerető karodat kitártad felém Jézus Krisztusban!

*Saját fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címe nem lesz megjelenítve. A kötelező mezők jelölve vannak.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!