2021. december 18., szombat

Napi felülről:

„Az ő isteni hatalma mindennel megajándékozott bennünket, ami ahhoz szükséges, hogy Isten tetszésére és dicsőségére éljünk — azon keresztül ajándékozott meg, hogy egyre jobban és bensőségesebben megismerjük őt, aki a saját dicsőségébe hív bennünket.”

Péter második levele 1. rész 3. vers*

Áldott szombatot, az Atya dicsőségét, a Lélek erejét és Jézus Krisztus szeretetét kívánom minden testvérem életére!

Az ünnepi készülődés célegyenesébe érve minden tartalék erőnket mozgósítanunk kell, hogy a kitűzött terveink valóra válhassanak. Attól függetlenül, hogy különbözőképpen éljük meg az előkészületek kihívásait, mindegyikünk vágyik valami különlegesre, szépre és boldogra. Az, hogy mi kerül majd az ünnepi asztalra, múlik az anyagi lehetőségünkön, az ízlésünkön, de attól is, hogy kivel, kikkel fogjuk mindezt megosztani. Amennyiben rajtunk áll, ne hagyjunk senkit magányosan szomorkodni, bánkódni, mert a mi bőségünk, javaink és áldásaink mások örömét is valóra válthatják. Jézus Krisztusban, akinek nemsokára földre születését fogjuk ünnepelni, a mennyei Atya elénk élte az ajándékozó szeretet hatalmát és erejét. Ráadásul ténylegesen lehetőségünk van a születésnapossal közösen megélni karácsony csodáját, hit, reménység és szeretet által. Miért ünnepelnénk csak emberi módon, ha megtehetjük ezt a mennyel együtt is? Miért csupán a minél ízletesebb, finomabb testi eledelre összpontosítanánk és vágynánk, ha van lehetőségünk felülről érkező lelki táplálékra, ajándékra és erőre? Az ünneplésünk pontosan megmutatja, milyenek vagyunk, hova tartozunk és ki a valódi családunk!

Mennyei Atyám köszönöm, hogy te már régen eldöntötted, hogy engem is behívsz és meghívsz örömöd ünnepébe Jézus Krisztus által! Szeretnék és vágyom ebben tiszta szívvel részt venni és osztozni!

*Egyszerű fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címe nem lesz megjelenítve. A kötelező mezők jelölve vannak.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!