2021
2021. szeptember 9., csütörtök
Napi felülről:
Minden tekintetben megmutattam nektek, hogy milyen kemény munkával kell az erőtlenekről gondoskodni, megemlékezve az Úr Jézus szavairól. Mert ő mondta: Nagyobb boldogság adni, mint kapni.
Apostolok Cselekedetei 20. rész 35. vers*
Áldott csütörtököt, a szükséget szenvedők felé odaszánt és kitartó gondoskodást, és a szívből jövő szeretet boldogságát kívánom minden testvéremnek!
Különleges teremtmények vagyunk minden tekintetben. Sokban hasonlítunk a többi élőlényhez, de az Isten képére formáltatásunk által a lélek mélységét és magasságát is magunkban hordozzuk. Egyedi felelősséget és lehetőséget kaptunk a világ meghódítására és kincseinek felhasználására. Képesek vagyunk megérteni, odafigyelni és gondoskodni a környezetünkről, de ezzel párhuzamosan a visszaélés, tönkretétel és felelőtlenség mesterségét is elsajátítottuk. Nagy élmény, élvezet és örömforrás, amikor gyűjthetünk, gyarapodunk és folyamatosan kaphatunk valamit, de nem maradhatunk meg ennél az a lépcsőfoknál, mert több, jobb és nagyobb boldogság vár ránk, ha feljebb lépünk. Az őszinte és tiszta szeretetből fakadó, felelősségteljes gondoskodás az emberi lét magasabb minőségű megélése. A mennyei Atya mindezt bemutatta Jézus Krisztusban, aki erre tette fel az egész földi életét és szolgálatát. Mindannyian szeretnénk boldogabbak lenni, ez közös bennünk, de úgy élni, hogy ez valósággá váljon, miközben még másokat is felemelünk, ez a lélek művészete és szárnyalása.
Mennyei Atyám belőled fakad a megosztás öröme és boldogsága! Köszönöm, hogy minden tekintetben eljuthatott hozzám szereteted!
*Új fordítás
2021
2021. július 26., hétfő
Napi felülről:
Én vagyok az Alfa és az Ómega, így szól az Úr Isten, aki van, és aki volt, és aki eljövendő: a Mindenható.
Jelenések könyve 1. rész 8. vers*
Áldott hétfőt, békességgel és reménységgel teljes új hetet kívánok testvéremnek!
Megismerni, megtapasztalni minél többet a világ szépségéből, csodáiból, felfedezni a törvényszerűségeket, a szemmel láthatatlan titkokat, belelátni az elmúlt korok eseményeibe, érteni a jelen összefüggéseit és felkészülni a jövőre az emberiség nagy feladatai és kihívásai. Mindez az Örökkévaló csodálatos ajándéka önmagából, mert ez az Ő mesterműve. Az első és az utolsó betű, amely körbefogja és végigkíséri életünk minden pillanatát és gondolatát. Az emberi szavaknak is hatalmas jelentőségük és erejük van, ezért sem szabad azokat meghamisítani, lejáratni és megszegni, de az isteni kijelentés világokat hozott létre és tart fenn azóta is. Arra lettünk megteremtve, hogy ne csupán az alkotásban gyönyörködjünk és élvezzük áldásait, hanem megismerjük és szeretet-kapcsolatba kerüljünk az Alkotóval, aki nekünk adományozta az életet. Egy újabb nap, egy újabb esély, hogy tovább írjuk a történetünket! Ebbe bátran, hittel hívjuk bele a mennyei Atya tollát is, hogy vele a legjobb bontakozzon ki belőlünk, hogy a végén ne áthúzni, vagy kihúzni kelljen, hanem hálával végigtekinteni az elkészült himnuszon!
Mennyei Atyám, te vagy az eleje és a vége mindennek! Tőled kaptam az életemet és veled szeretném azt folytatni, hogy áldás lehessek!
*Revideált új fordítás