2025
2025. április 12., szombat
Napi felülről:
Majd így tanított Jézus: „Mihez hasonló az Isten országa és mivel vessem össze? Hasonló a mustár magjához, amit szerzett egy ember, elvetett saját kertjébe, ami azután kihajtott, fává növekedett és az égi madarak fészket raktak az ágai között.”
Lukács evangéliuma 13. rész 18-19. vers*
Áldott szombatot, az Isten országa fejlődésének, növekedésének megtapasztalását kívánom minden testvérem részére!
Az Isten munkálkodása bennünk és a környezetünkben folyamatos, függetlenül attól, hogy egy adott pillanatban mit érzékelünk belőle. Amit ő ültet el a szívünkbe, ami tőle való reménység, ige és álom azt nagyon meg kell becsülni, akkor is, ha mások értéktelennek vagy kicsinynek látják. Ahogyan az élet, a fejlődés és növekedés lehetősége benne van minden egyes magban fajtájának megfelelően, ugyanúgy működnek a lelki folyamatok is. Nem minden gondolat, bölcsesség mennyei, de ami felülről származik, az mindig túlmutat önmagán, az emberi szavakon és képes minőségi, maradandó változást hozni az életünkben, olyat amely sokak életét teheti reményteljessé. Isten országa, királysága bárhol teljesedik ki, otthonra találnak benne a keresők, a vándorok és a felfelé vágyakozók. Nincs nagyobb elhívásunk itt a földön, mint részesei lenni ennek a csodának, ami minden emberi gonoszság ellenére ma is hatékonyan működik. Nem aggódnunk kell, hogy van-e elég élet Krisztus testében, hanem átadni magunkat annak a hatalomnak, amely a szeretet erejével tölt el bennünket és késztet őszinte szolgálatra!
Mennyei Atyám, hálát adok folyamatos munkádért, amellyel országodat építed! Köszönöm, hogy én is részese lehetek ennek a csodának!
*Saját fordítás
2025
2025. április 11., péntek
Napi felülről:
„Ugyanis azt vallotta: Ha megérinthetem akárcsak a ruháját, meg fogok gyógyulni.”
Márk evangéliuma 5. rész 28. vers*
Áldott pénteket, Istenünk megmentő, gyógyító és helyreállító erejének megtapasztalását kívánom minden testvérem számára!
Egy nő, aki 12 éve küzdött a betegségével, de eddig semmilyen eredményre nem vezetett az erőfeszítése. Orvostól orvosig járt, sokféle drága kezelést kipróbált, de csak a szenvedése nőtt, a pénze pedig elfogyott. Egyre rosszabbul lett, ráadásul mindenki távolságot tartott vele, csak titokban merészkedhetett a tömegbe. Pontosan tudta, hogy előírás szerint nem lenne szabad megérintenie Jézust, hiszen ezzel tisztátalanná tenné. Mégis eljutott a szívében odáig, hogy ez az egyetlen valós megoldás számára! A hitére hallgatott félretéve minden emberi elvárást, szégyent és esetleges botrányt. Így mert elindulni és hátulról hozzáérni a Mester ruhájához. Az isteni válasz azonnal érezhetővé vált, elmúlt a vérzés és újból egészséges lett. Nagy sokaság tolongott Jézus körül és biztos, hogy többen megérintették őt, de mégsem történt velük semmilyen változás. Ez az asszony azonban azzal a hitvallással tette mindezt, hogy meg fog tőle gyógyulni. Új lehetőséget, reményt és életet kapott az Úrtól, mert hitt benne!
Mennyei Atyám, hálát adok, mert új életet adó hatalmad rám is kiáradt!
*Saját fordítás
2025
2025. április 10., csütörtök
Napi felülről:
„Vajon nem te vagy az, aki visszafordulsz hozzánk, megújítod életünket, hogy néped örömét találja benned?”
85. zsoltár 7. vers*
Áldott csütörtököt, a mennyei Atya megújító szeretetének megtapasztalását és örömét kívánom minden testvérem számára!
Minden egyes nap újabb lehetőség arra, hogy megtapasztaljuk és átéljük Isten felénk forduló szeretetét. Amikor nem találjuk önmagunkat, üresnek érezzük az életünket és sötét színekben látjuk a jövőnket, akkor azért kell megszólítanunk és segítségül hívni őt, mert neki van hatalma felemelni bennünket a felhők fölé, a magaslatokra, ahonnan pillantást vethetünk a nekünk készített áldások földjére, hogy el ne csüggedjünk. A hétköznapok sűrűjében gyakran elveszítjük a lelkesedésünket, mert felesleges és értelmetlen gondokkal terheljük le magunkat. Ekkor az segít, ha az Örökkévaló újból világossá teszi számunkra, hogy miért is élünk a földön, mi a feladatunk, a küldetésünk. Néha csak rójuk a köreinket a mindennapok malmában, mert ezt legalább ismerjük, ahelyett, hogy hittel és bátran továbblépnénk a mennyei céljaink felé, ahol az Úr öröme megnyugszik rajtunk. Bárhol is tartunk az életutunk során, Isten még nem mondott le rólunk, keres bennünket, hogy megújuljon az életünk és benne megtaláljuk a valódi boldogságunkat.
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy te fordultál hozzám, hogy megtalálhassalak! Áldott légy, mert naponta megújítod életemet, hogy örömöm teljes lehessen benned!
*Saját fordítás
2025
2025. április 9., szerda
Napi felülről:
„Ha elhagyod magad a nehézség napján, az az életerőd ellensége.”
Példabeszédek 24. rész 10. vers*
Áldott szerdát, hittel, bátorsággal és reménységgel végigküzdött napot kívánok minden testvérem számára!
Ne hagyd el magad, amikor nehézséged érnek, még akkor sem, ha ez komoly kísértés az életedben! Úgy lettél megteremtve, hogy a küzdelem része legyen a fejlődésednek és a megpróbáltatásokban való helytállás a növekedésed egyik alapja. Egy gyermek úgy tanul meg járni, hogy addig gyakorolja a lépéseket, amíg bele nem jön, függetlenül a földre huppanások számától. Soha nem tudna szaladni, ha előtte nem küzdi át magát az eleséseken. Az önámítás, hogy a lustaság és nemtörődömség erőt spórolna számodra! Pont ellenkezőleg, mindegyik az életerőd ellensége. Legyengítenek, szűkítik a lehetőségeidet és korlátozzák a jövőd kibontakozását. Ha jót akarsz magadnak, akkor ne add fel azért, mert nagyok a kihívások. Istenbe vetett hittel, bölcsen, de bátran nézz szembe a problémák hegyeivel! Mindig csak a következő lépéshez kérj erőt, a többivel majd utána foglalkozz! A célod legyen világos és a mennyhez igazított, hogy jó irányba indulj és haladj, mert ha közben nyomorúság ér, akkor is tudni fogod, hogy tovább kell harcolnod és az Úr megújítja életerődet!
Mennyei Atyám, hálát adok, mert arra biztatsz, hogy ne adjam fel és ne adjam át magamat az önsajnálatnak, hanem hittel küzdjek tovább, hogy megerősödhessek benned!
*Saját fordítás
2025
2025. április 8., kedd
Napi felülről:
„Nézd, bár sötétség borítja a földet és sűrű homály a népeket, de rád ragyog az Örökkévaló és dicsősége rajtad látható lesz!”
Ézsaiás könyve 60. rész 2. vers*
Áldott keddet, minden gonoszság, megtévesztés és sötétség ellenére Isten világosságának, dicsőségének megtapasztalását és megélését kívánom minden testvérem számára!
A lelki, szellemi sötétség szinte kézzelfogható napjainkban. Hiába a hatalmas tudomány, temérdek ismeret, mintha homályban tapogatózna a világ a legfontosabb kérdésekben. Sok tekintetben meghaladtuk az előző nemzedékeket, össze sem hasonlítható a mai tudás a régiekkel, mégsem tudtuk legyőzni az emberi gonoszság, önzés és rosszakarat különböző formáit, mert annyira a részünkké váltak. Pedig az Örökkévaló nem ilyennek teremtett bennünket és ezt legbelül pontosan érzékeljük, hiszen vágyunk valami jó és tiszta után. Isten nem hagyott bennünket magunkra, nem távozott el tőlünk, hanem mi fordítottunk hátat neki. Itt van az idő, hogy nála keressük és találjuk meg a valódi világosságot és igazságot! Ő kijelentette akaratát Jézus Krisztusban. Mindent megtett értünk, amit csak lehetett és meghívott bennünket, hogy legyünk mi is részese örömének, szeretetének és jóakaratának. Nem a környezetünknek kell megváltoznia ahhoz, hogy nekünk jobb legyen, hanem nekünk kell a mennyei Atyával élő közösségben élnünk, hogy ragyoghasson bennünk, a tekintetünkből és tetteinkből az ő dicsősége!
Mennyei Atyám, hálát adok, mert bár jelen van a sötétség és a sűrű homály a világban, de te mégis beragyogod az életemet!
*Saját fordítás
2025
Programjaink: 2025. április 07 – 13.
A Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet programjai
HÉTFŐ (április 7.)
6.00 Imareggel
KEDD (április 8.)
9.00 Szolgálat az idősek otthonában
CSÜTÖRTÖK (április 10.)
18.30 Bibliaóra – Máté 20,1-16
SZOMBAT (április 12.)
17.00 Ifjúsági alkalom
VIRÁGVASÁRNAP (április 13.)
BEMERÍTÉSI ÜNNEP
Bemerítkezők: Blaskovits László; Hári Attila, Kovács László; Neuhauzer László
10.00 ISTENTISZTELET
Köszöntő: 113. Zsoltár
IGEHIRDETÉS
Máté 21,1-11 – Jézus bevonulása
„Áldott, aki jön az Úr nevében!” Mt 21,9
ÚRVACSORA
„Íme, az Isten Báránya, aki hordozza a világ bűnét!” János 1,29
12.00 SZERETETVENDÉGSÉG
2025
2025. április 7., hétfő
Napi felülről:
Hogy beteljesedhessen az Ézsaiás próféta által kijelentett ige: „Ő az erőtlenségeinket magára vette és lelki betegségeinket elhordozta.”
Máté evangéliuma 8. rész 17. vers*
Áldott hétfőt, az Istentől kapott ígéretek beteljesedésének megtapasztalását kívánom minden testvérem számára!
Amíg a testünk számára megújulás és feltöltődés a pihentető alvás, addig a lelkünket legtöbbször tovább terhelik a nehézségek, hiába kel fel egy másik nap. Próbálhatjuk elnyomni őket, figyelmen kívül hagyni a jelenlétüket, de attól még nem szabadulunk meg tőlük. Ezek között ott van saját bűnünk, rossz döntésünk és a hazugságunk következménye, de a ránk szakadó elvárások, kényszerek és felelősségek hatása is. A rossz hír az, hogy sajnos egész életünkön át végig cipelhetjük ezeket anélkül, hogy megnyugvást találnánk és még a végén sem kapunk feloldozást. A jó hír pedig az, hogy Isten már nagyon régen kijelentette a valódi megoldást, ami Jézus Krisztusban tökéletesen beteljesedett. Az Örökkévaló pontosan ismeri a problémánk forrását, az erőtlenségünk korlátait és a fájdalmunk mélységét. Tudja, hogy nem csupán szép szavakra, léleksimogató beszédekre van szükségünk, mert ennél nagyobb a baj. Olyan segítséget adott számunkra, ami a lelki betegségeink igazi okát kezeli és elhozza a gyógyulás, megerősödés és békesség korszakát számunkra.
Mennyei Atyám, hálát adok, mert már réges-régen gondoltál rám és gondoskodtál rólam! Jézus az én erőtlenségeimet is magára vette, fájdalmaimat hordozta, hogy ne menjek tönkre miattuk!
*Saját fordítás
2025
2025. április 6., vasárnap
Napi felülről:
„Lásd, Isten az én szabadítom! Bizakodok és nem félek, mert erőm és énekem az Örökkévaló, hiszen szabadulássá lett számomra!”
Ézsaiás könyve 12. rész 2. vers*
Áldott vasárnapot, az Istennél megtalált szabadság erejét és örömét kívánom minden testvérem számára!
Lehet, hogy egy pihenőnap áll előttünk, a testünk, lelkünk felüdülésének lehetősége, mégis annyira leterhelheti szívünket a gondok súlya, hogy csak a sóhajtozásokig tudunk eljutni. Nem szabad belenyugodnunk ebbe az életérzésbe, mert igaz, hogy nagyon emberi, de hiányzik belőle a menny öröme. Amíg Istent csak egy messzi, homályos és bizonytalan hatalomnak gondoljuk, addig fennáll az a kísértés, hogy úgy érezzük, nekünk kell megoldani minden problémánkat, egyedül kell szembenézni a kihívásokkal és el kell fogadnunk a rossz hatalmát felettünk. Az Örökkévaló azonban szabadságra teremtett bennünket, amit az biztosít, hogy vele élő közösségbe kerülhetünk. Jézus Krisztus által megfizette annak az árát, hogy kivásároljon bennünket saját bűnös, istentelen és céltévesztett életünk fogságából. A nála megtalált békesség felszabadító és félelemnek megálljt parancsoló erővel rendelkezik. A lélek őszintén, hittel és örömmel fakad énekre, mert a mennyei Atya szeretete felemeli, megvigasztalja és reménységgel tölti be.
Mennyei Atyám te vagy az én reménységem, szabadulásom és erőm! Benned bízok és nem engedek teret a félelmeimnek, mert nálad biztonságban vagyok!
*Saját fordítás
2025
2025. április 5., szombat
Napi felülről:
„Hiszen aki meg is teszi az Isten akaratát, az a fiútestvérem, lánytestvérem és anyám.”
Márk evangéliuma 3. rész 35. vers*
Áldott szombatot, a mennyei Atya családtagjainak megtiszteltetését, örömét és békességét kívánom minden testvérem számára!
Jézus Krisztus által meghívást és lehetőséget kaptunk, hogy mi is tevékeny részei legyünk a mennyei Atya elképesztő családjának. Ez egy valódi szeretetközösségen alapuló kapcsolat. A család általános értéke és minőségének jelzője a befogadás, az elfogadás és az önzetlenség mélysége. Az az otthon, ahol megvan az egybetartozás élménye, ahol számíthatunk egymásra, de közben alá is rendeljük magunkat a közösségnek. Isten akarata és terve nyilvánvalóvá lett Jézusban. Nem nyugodott bele, hogy a céltévesztett életünk, a bűneink elválasztanak bennünket tőle, ezért vállalta a megaláztatást, a szenvedést értünk, hogy elvegye terheinket és megszabadítson láncainktól. Sőt, ezzel együtt abban a megtiszteltetésben is részesített minket, hogy Szentlelke elhozta szívünkbe az új és örök élet örömét. Ez abból látható, hogy elkezdjük keresni, kutatni és tenni Isten akaratát. Az a vágy tölt el bennünket, hogy kedvesek legyünk előtte, mert szeretjük őt. Kialakul egy valós kötődés azok felé, akik hozzánk hasonlóan az Úr gyermekei. Ez az amikor a szívünk a helyén van, a lelkünk otthonra talált!
Mennyei Atyám, hálát adok, mert Jézusban engem is befogadtál, akaratodban élhetek és lelki testvéreim közösségét élvezhetem!
*Saját fordítás
2025
2025. április 4., péntek
Napi felülről:
„Indulj népem, menj a belső szobádba és zárd be az ajtódat magad mögött! Rejtőzz el egy rövid pillanatra, amíg elvonul a harag!”
Ézsaiás könyve 26. rész 20. vers*
Áldott pénteket, az Isten által nyújtott belső elrejtettség felfedezését és használatát kívánom minden testvérem számára!
Azért készítünk, építünk házakat, hogy legyen egy olyan része a világnak, ahol otthon lehetünk, amely megvéd az időjárás viszontagságaitól, és az idegenek szeme elől is elrejt. A lelkünk számára ugyanilyen lényeges, hogy legyen egy védett és elrejtett terület, ahol biztonságban érezheti magát. Amikor ez hiányzik, akkor kiszolgáltatottá és sebezhetővé válunk. Ha hibáztunk, vétkeztünk vagy bűnt követtünk el, akkor sem az megoldás, hogy megpróbálunk rejtőzködni, elbújni Isten elől vagy éppen büszkén szembeszállni vele, hanem inkább gyermeki bizalommal hozzá menekülni. Felfedezni az általa nyújtott elrejtettség biztonságát, a belső, csak neki és nekünk fenntartott szobánk védelmét. Itt bátran önmagunk lehetünk, feltárhatjuk előtte szégyenünket, gyengeségeinket és kudarcainkat, mert nem fog vele visszaélni. Ez a lélek gyógyulásának, megpihenésének és megtisztulásának a helye. A haragnak nem szabad kiszolgáltatnunk magunkat, de nem is kell együtt laknunk vele, hiszen van lehetőségünk a mennyei Atya megbocsátó, megújító és átölelő szeretetét átélni a vele megélt mély közösségben. Ez a mi belső szobánk!
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy van lehetőségem hozzád menekülni, nálad megtalálni a békességem és az elrejtettségem biztonságát!
*Saját fordítás