2024
2024. szeptember 12., csütörtök
Napi felülről:
„Valójában pedig önteltségetekben dicsekedtek. Minden ilyen dicsekvés káros.”
Jakab levele 4. rész 16. vers*
Áldott csütörtököt, az időnk, lehetőségeink hasznos, másokat is felemelő értékelését és felhasználását kívánom minden testvérem számára!
Megadatott számunkra, hogy képesek legyünk vágyaink, álmaink alapján terveket készíteni és azokat meg is valósítani. Szorgalmas, kitartó munkával gyarapodhatunk, előre juthatunk a ranglétrán és szép sikereket érhetünk el. Ennek az útján azonban kétfelé is eltérhetünk az egészséges, helyes iránytól, attól, ami a javunkat szolgálja. Az egyik, amikor mások fölé szeretnénk nőni, mert az ad biztonságérzetet, ha valakinél jobbnak érezhetjük magunkat. Ez sokszor azzal jár együtt, hogy lenézünk másokat, kihasználjuk vagy rossz színben tüntetjük fel őket. Látszólag ez előnyünkre van, valójában rombolja az emberségünket és beteggé teszi a lelkünket. A másik, amikor a sikerekeinket túlhangsúlyozzuk vagy kihagyjuk a dicsőségből azokat, akiknek köszönhetjük őket, elsősorban az Örökkévaló Urat. Ekkor is úgy tűnhet, mintha ezzel nekünk maradna több a nagyságból, de igazából csak magunk alatt vágjuk a fát és idő kérdése a zuhanás. A jó út is nyitva áll előttünk, az időnket és lehetőségeinket úgy használni, hogy az másokat és a mennyei Atyát is felemelje, dicsérje, mert ezzel nem veszteni fogunk, hanem megnyerni a valódi dicsőséget.
Mennyei Atyám, hálát adok, mert tudhatom, hogy minden sikerem, győzelmem egyben mindazoké, akik velem együtt küzdöttek és támogattak, de legfőképpen a tiéd, hiszen nélküled semmi sem lehetnék!
*Saját fordítás
2024
2024. szeptember 11., szerda
Napi felülről:
„Így szolgált Jákób hét esztendeig Ráhelért, de ez csak néhány napnak tűnt neki, annyira szerette őt.”
Mózes első könyve 29. rész 20. vers*
Áldott szerdát, a szeretet időt és fáradságot felülíró erejét kívánom minden testvérem számára!
A szeretet és ebbe a szerelmet is beleértve egy olyan csodálatos ajándék, amit semmi mással nem lehet pótolni. Sokkal több, mint jó érzés vagy kellemes gondolatok. A szív erős nyitottsága, elkötelezettsége valaki felé, ami akár még a valóságot is más színben látja és az idő múlását, a vele járó fáradságot is másként érzékeli. Egy lobogó láng, ami a lelket izzásban, tűzben tartja és felemeli a nehézségek fölé. Ez nem a fiatalok kiváltsága, mert alapvetően időtlen, de az is igaz, hogy többféle külső és belső hatás képes elfojtani, eloltani. Mégis ezzel tudunk tisztán és őszintén kapcsolódni emberekhez, de az Örökkévalóhoz is! Ahogyan egy házasságban, családban egy életen át erőforrás lehet, úgy a mennyei Atyához is csak ezzel érdemes kötődni, mert ekkor átélhetjük, hogy még a terheket jelentő szolgálatot is kiváltságnak, izgalmasnak érezzük. A napjaink mindenképpen eltelnek, de minél több valódi szeretettel töltjük meg, annál jobban fog az idő nekünk dolgozni, illetve a javunkat szolgálni. Ráadásul, ha Isten szeretete is felizzik bennünk, amit még a halál sem képes elvenni tőlünk, a legnagyobb kincset is megnyertük, ami csak létezik az életben!
Mennyei Atyám, hálát adok a szeretet erejéért, ami belőled származik és hozzád vezeti lelkemet!
*Revideált új fordítás
2024
2024. szeptember 10., kedd
Napi felülről:
„Rájöttem tehát, hogy az a jó és szép, ha az ember eszik, iszik, és élvezi a jót minden fáradozása nyomán, amivel fárad a nap alatt egész életén keresztül, amelyet Isten adott neki, mert ez jutott neki.”
A prédikátor könyve 5. rész 17. vers*
Áldott keddet, az élet mindennapi, természetes, nekünk jutott javainak örömét és élvezetét kívánom minden testvérem számára!
Az elégedetlenség, ami nem egyenlő a többre jutás vágyával, az aggódalom és az irigység három olyan keserű és lelket mérgező fűszer, amely az életünk természetes, nekünk jutott, adatott boldogságát tönkre tehetik és elvehetik tőlünk. Mivel minden nap eszünk és iszunk, végzünk valamilyen hasznos munkát, ezért ezek egyszerű és édes örömét érdemes, sőt fontos is a javunkra fordítani, hiszen ezzel mi gazdálkodhatunk. Minden egyes falatot és kortyot érdemes hálával és megelégedéssel fogyasztani, hogy ne csupán a testünk nyerhessen belőle erőforrást, de a lelkünk is. A feladatainkat el kell végezni, függetlenül attól, hogy mennyire fárasztóak vagy nehezek, de mennyivel többet ad számunkra, ha nem csak túl akarunk lenni rajtuk és elfelejteni őket, hanem a saját művészi alkotásunkat látjuk bennük, amibe a végén szabad gyönyörködni is. Ez annak az életszemléletnek a része, amely ajándéknak tekinti a létünk napjait, amiben számunkra is sokféle örömöt és jót előkészített az Örökkévaló. Ezekből minden nap felfedezhetünk valamit, mert ez a nekünk jutott rész!
Mennyei Atyám, hálát adok minden falatért és kortyért, a fáradozásaim eredményeiért! Miközben ezeket élvezhetem, szeretetedben gyönyörködöm, ami annyi jót készített el még számomra!
*Revideált új fordítás
2024
Programjaink: 2024. szeptember 8 – 15.
2024. Szeptember 8., vasárnap
9.15 IMA ALKALOM
10.00 ISTENTISZTELET
Köszöntő: 65. Zsoltár
„Erőt vettek rajtunk a bűnök, de te megbocsátod vétkeinket.” Zsolt 65,4
IGEHIRDETÉS – 1Sámuel 19,1-10
Tanítványság: Küzdeni és harcolni a békességért!
- A békesség (shalom) útja
- Mennyire függ tőlem a békesség megvalósulása?
- Hogyan munkálhatom a valódi békességet?
- A törékeny békesség okai és megoldásai
11.30 ISTENT KERESŐK ALKALMA
A Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet programjai
HÉTFŐ (szeptember 9.)
6.00 Imareggel
KEDD (szeptember 10.)
9.00 Szolgálat az idősek otthonában
CSÜTÖRTÖK (szeptember 12.)
18.30 Bibliaóra – 1Sámuel 19. rész
SZOMBAT (szeptember 14.)
16.00 Ifjúsági alkalom
VASÁRNAP (szeptember 15.)
9.15 IMA ALKALOM
10.00 ISTENTISZTELET
Köszöntő: 66. Zsoltár
IGEHIRDETÉS – 1Sámuel 20,1-17
Tanítványság: Együtt nézni szembe a nehézséggel
11.00 KISCSOPORTOK
12.00 KÖZÖS EBÉD
2024
2024. szeptember 9., hétfő
Napi felülről:
„Abban az órában így ujjongott Jézus a Szentlélek által: Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura azért, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted a gyermekeknek. Igen, Atyám, így láttad jónak.”
Lukács evangéliuma 10. rész 21. vers*
Áldott hétfőt, a földi létünk küldetésének gyermeki bizalommal való felismerését, örömét, csodálatát és vezetését kívánom minden testvérem számára!
Megtalálni valami érdekeset, felfedezni új területeket és belépni egy addig ismeretlen országba egyszerre izgalmas és örömteli. Földi létünk során többször megadatik ez az élmény, de mindezt felülmúlja, amikor Isten valóságos hatalma tárul fel előttünk. Ennek feltétele az az egyszerű, gyermeki bizalom és lelkület, amely összeköt bennünket a menny és föld Urával. Amikor elengedjük a bölcselkedéseinket, okoskodásainkat, tudálékosságunkat és lecsendesedve elkezdünk tanulni az igazi Bölcsességtől. A szívünk nyitottsága és őszintesége feltétele annak az útnak, amely felfelé tart és elvezet bennünket a nekünk készített országba. Jézus Krisztus kijárta és megnyitotta számunkra ezt a lehetőséget saját odaszánása és áldozata árán. A benne való hit által az a szemmel láthatatlan része a valóságnak, amit a műszereink sem érzékelnek, fokozatosan kibontakozik előttünk egészen a teljes megismerésig. Ennek öröme és csodálata sokszor fog nekünk is felemelő pillanatokat és időszakokat adni már ebben a testben is, amit a megérkezés boldogsága fog túlszárnyalni.
Mennyei Atyám, hálát adok, mert bebizonyítottad és megmutattad szereteted mélységét és hatalmát! Köszönöm, hogy gyermeked lehetek Jézus Krisztus által!
*Új Fordítású Biblia
2024
2024. szeptember 8., vasárnap
Napi felülről:
„Jonatán beszélt az apjával Dávid érdekében: Apám, te vagy a király, és Dávid a szolgád. Nem vétett neked semmit, hát te se vétkezz ellene! Sőt, Dávid mindig hűségesen szolgált téged, és sokat köszönhetsz neki.”
Sámuel első könyve 19. rész 4. vers*
Áldott vasárnapot, a mások iránt táplált mérgező és romboló indulataink felismerését, megítélését és megtagadását kívánom minden testvérem számára!
Jonatán Saul király fia volt. Tisztelte apját, de pontosan érzékelte milyen önpusztító és másokat is veszélyeztető útra tévedt. Nem csupán Dávid érdekében próbálta jobb útra téríteni, hanem azért is, hogy amíg lehet esélyt adjon saját édesapjának a változásra. Sohasem könnyű, ha egy fiatalnak kell bölcsebbnek, érettebbnek lennie az idősebbek bűnei miatt. Sokszor a szülők vétkei a gyermekeket is magával rántják és tévelygésbe viszik, ezért is olyan nagy a felelősségük, de nem kell, hogy feltétlenül így legyen. Attól, hogy valakivel egy családba tartozunk, kötelességeink vannak velük szemben és ezt komolyan is vesszük, a gonoszságukat, rosszakaratukat nem kell helyeselnünk, sőt dolgoznunk kell ellenük. Jonatán az őszinte, egyenes, de tiszteletteljes beszélgetést választotta. Nem kerülte el a kényelmetlen helyzetet, sőt ő kezdeményezte, mert ezt látta helyes lépésnek. Fontos volt számára barátjának, Dávidnak a megvédése és tisztázása, de ezzel Sault is megpróbálta megmenteni a további lecsúszástól, széteséstől. A szeretet és a békesség hangjára hallgatott és ezt képviselte határozottan!
Mennyei Atyám, segíts, hogy a valódi békesség és szeretet lelkületét képviseljem még a feszült és kellemetlen helyzetekben is!
*Egyszerű fordítás
2024
2024. szeptember 7., szombat
Napi felülről:
„Nagy a mi Urunk és hatalmas erejű, értelme megmérhetetlen.”
147. zsoltár 5. vers*
Áldott szombatot, Istenünk mérhetetlen értelmének, bölcsességének, hatalmának védelmét és biztonságát kívánom minden testvérem számára!
Az egészséges emberi lélek vágyik arra, hogy ismeretének határait szélesítse, egyre tovább jusson a megértés útján és bölcsessége növekedjen. Azzal is tisztában van, hogy ennek vannak korlátai, de ezeket szeretné minél inkább feszegetni. Ez egyszerre folyamatos tanulás és gyakorlás is egyben. Mindezt a teremtettségünk révén örököltük és a mérhetetlen, határtalan tudású és bölcsességű Istenünktől származik. Amikor csak a földi, testi és anyagi világot érintő összefüggéseket szeretnénk vizsgálni, megérteni és abból okulni addig az elkészült műre összepontosítunk, de az alkotó tervezőt kihagyjuk a számításból. Az Örökkévaló nélkül a tudásunk csak részigazság lesz, a következtetéseink pedig ingatagok. Hozzá tartozni, tőle tanulni naponta és vezetésére hagyatkozni az igazi bölcsesség alapja, kezdete és folytatása. A mi Urunk lehetőségei, értelme és hatalma nem mérhető emberi mértékkel, hiszen ami számunkra elérhetetlen vagy lehetetlen az számára nem okoz semmilyen nehézséget. A benne való bizalom és hit azonban minket is összeköt a végtelennel, az örökkel és a teljeséggel. Ez a legtöbb, amire eljuthatunk, de ezt használjuk ki minden nap!
Mennyei Atyám mérhetetlen hatalmad, értelmed és bölcsességed félelmetes, de nekem biztonságot, védelmet és reménységet jelentenek, hiszen hozzád tartozom, tőled tanulok!
*Saját fordítás
2024
2024. szeptember 6., péntek
Napi felülről:
„Adjatok hálát az Úrnak, hívjátok segítségül nevét, hirdessétek tetteit a népek közt!”
105. zsoltár 1. vers*
Áldott pénteket, a mennyei Atya jóakaratának, kegyelmének felismerését, elismerését és lélekemelő értékelését kívánom minden testvérem számára!
Amikor a feladatok súlya nem csupán a vállunkra nehezedik, de szinte térdre kényszerít. Amikor több oldalról is olyan nehézségek támadnak, ami felett nincs hatalmunk, de mégis hatással van az életünkre, akkor igazán fontos felfelé tekinteni. Megérteni, felismerni és elhinni, hogy az Örökkévaló számára nem lényegtelen mi történik velünk. Pontosan ismeri a körülményeinket és ezekkel együtt lát minket, de ő nem esik kétségbe, mert a kezében tartja a sorsunkat, mert odatettük. Még a legnehezebb időszakokat is képes a javunkra, hasznunkra fordítani. Így lehet, hogy az érzelmeink hullámvasúton robognak, de a lelkünk józan maradhat és hittel belekapaszkodhat az Úr segítségébe. A hálánk nem csak arra alkalmas, hogy utólag kifejezzük vele a köszönetünket, hanem arra is, hogy a küzdelmeink során a szívünk megteljen vele, mert olyan pártfogónk és védelmezőnk lehet, akinél van az utolsó szó. Mindig lesz ellenségünk és rosszakarónk ezen a földön, akármennyire jók is vagyunk, de a mennyei Atya személyében mindig lesz olyan jóakarónk, akinél jó és biztos helyen vagyunk.
Mennyei Atyám, hálát adok neked, mert minden nehézség között ott vagy velem, nem hagysz el és a javamat munkálod!
*Revideált új fordítás
2024
Zenés istentisztelet Szabó Balázzsal
Idén ősszel ismét megtartjuk a már hagyománynak számító zenés istentiszteletünket, ahol lehetőségünk lesz egy szívvel és egy lélekkel, közösen dicsérni Istent, ráadásul nagy örömünkre ismét csatlakozik hozzánk Szabó Balázs is.
Töltsd velünk te is szeptember utolsó vasárnap délelőttjét, hidd el megéri!
2024
Szeptembertől újra Ifi!
A szeptember nem csak a tanévkezdést hozta el, hanem az ifi is újraindul! Mostantól szombatonként, először 2024. szeptember 14-én várjuk szeretettel a 13. évüket betöltött fiatalokat. Gyere el te is, csatlakozz egy szuper csapathoz, ismerj meg új embereket és tápláld a lelkedet! Hidd el, megéri!