2024
2024. december 8., vasárnap
Napi felülről:
„Minden helyzetben mutassátok ki a hálátokat! Hiszen ez Isten akarata Krisztus Jézusban értetek.”
Pál első levele a thesszalonikaiakhoz 5. rész 18. vers*
Áldott advent második vasárnapját, a hálánk szívből jövő megélését, kimutatását és békességét kívánom minden testvérem számára!
Mennyivel boldogabb az, aki hálás szívvel néz a világra, a körülményeire és a saját életére! A hiányok, nehézségek és terhek mellett, de azokban is érzi, látja Isten ajándékainak nagyszerűségét. A hálás élet nem tudatlanság, bolondság vagy hiszékenység, hanem éppen ellenkezőleg, a javaink helyes értékelésének művészete és öröme. Ezt azonban folyamatosan tanulnunk kell, hogy a változó élethelyzeteink között is megélhessük. Másként lehetünk hálásak egyedülállóként, mint családban. Másként fiatalként, és öregségünkre újra fel kell fedeznünk ennek jelentőségét! Gazdagon és szegényen nem ugyanazért adhatunk hálát. Ami mindezek forrása lehet körülményektől függetlenül, az a szívünk, lelkünk köszönete, mély öröme és boldogsága az Örökkévaló jóságában. Ezt senki és semmi se veheti el tőlünk, csak akkor, ha mi magunk mondunk le róla valami másért. Úgy lettünk megteremtve, és Jézus Krisztusban ezt valósággal megtapasztalhatjuk, hogy a hálás élet tárja fel számunkra a nekünk készült kincsek bőségét és legjavát. Itt az idő arra, hogy éljünk vele!
Mennyei Atyám, hálás vagyok mindazért, ami vagy és azért, amit számomra készítettél!
*Saját fordítás
2024
2024. december 7., szombat
Napi felülről:
„S szeretettel is vagytok egész Macedóniában minden testvér iránt. Csak arra kérünk titeket, testvérek, hogy gyarapodjatok is benne.”
Pál első levele a thesszalonikaiakhoz 4. rész 10. vers*
Áldott szombatot, az egymást iránti szeretet gyarapodásának, bővelkedésének vágyát, igyekezetét és megélését kívánom minden testvérem számára!
Karácsony ünnepére készülve, figyeljünk oda, hogy a szívünk álmait, vágyait és igyekezetét átjárja a mennyei öröm jelenléte és ereje. Akárhol tartunk a szeretetünk megélésében, itt az idő, hogy gyarapodjunk, növekedjünk és előrébb lépjünk ezen az úton. Elevenítsünk fel egy olyan kapcsolatunkat, amelyet nem ápoltunk megfelelően és méltóan! Menjünk el még az ünnepek előtt legalább egyvalakihez, aki ott van a szívünk jegyzetfüzetében, de eddig állandóan hátra soroltuk őt a munkánk és elfoglaltságaink miatt. Engedjük el azt a neheztelésünket, haragunkat, amelyet már régóta hordozunk valakivel szemben, hogy tiszta és őszinte tekintettel nézhessünk rá! A kísértés nagy lesz arra, hogy inkább idegeskedjünk, aggódjunk, megsértődjünk és felhúzzuk magunkat, de az első leterhelő érzések megjelenésekor mondjunk nemet a rosszra, és ezzel együtt igent egy olyan jóra, amivel győzhet a szeretet. El sem tudjuk képzelni, mennyi jóság és szépség rejlik még bennünk, amit mind-mind képes a felszínre hozni Isten Lelke, amikor elkezdünk hallgatni rá!
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy szereteted több, mint csodálatos, hiszen az élet forrása! Ebből vágyok egyre többet megtapasztalni és megélni!
*Szent István Társulat
2024
2024. december 6., péntek
Napi felülről:
És figyeld meg, egy ember odalépve hozzá megszólította: „Mester! Mi jót cselekedjek ahhoz, hogy megragadhassam az örök életet?”
Máté evangéliuma 19. rész 16. vers*
Áldott pénteket, az istenkeresésünk bátorságát, kitartását és eredményességét kívánom minden testvérem számára!
Az Örökkévaló megszólítható közelségbe érkezett hozzánk. Személyesen, saját magunkért, de kéréseinkkel is kereshetjük őt és akaratát. Az egyik legfontosabb kérdés: Mit tegyünk ahhoz, hogy egy jó, egy teljes életet éljünk? Általában megelégszünk azzal, hogy az egyéni boldogságunk beteljesedését értjük ezalatt. Ennél azonban nagyobb célokra születtünk, arra, hogy másokkal közösségben tapasztaljuk meg az élet kibontakozó csodáját. A nehézség az, hogy vannak erők bennünk és rajtunk kívül is, amelyek tönkre teszik, kiragadják a kezünkből, a szívünkből az élet valódi értelmét múlandó kincseket ígérve, de végül cserben hagynak. A jó válasz ezért Istennél található, aki szeretetéből mindent megtett azért, hogy ne csak keressük, de meg is találhassuk az igazi életet. Ő azt kéri tőlem ma is: Figyelj és hallgass rám! Kövess engem! Élj úgy, hogy a menny is gyönyörködhessen benned! Gyűjts maradandó kincseket, amelyeket senki sem vehet el tőled! Használd ki a mai napot is arra, hogy az önzetlen szeretet, a lélek öröme, a szív békessége, a türelmes odafigyelés, a kedvesség, jóság, kitartás és a szelíd önfegyelem gyümölcsét gondozd!
Mennyei Atyám, hálát adok, mert nálad találom a valódi válaszokat és az élet teljességét!
*Saját fordítás
2024
A hálás szívünk hatalmas fegyver Isten kezében
Hálaadó Istentisztelet a Tököli Baptista gyülekezettel
Lemaradtam a hálaadónapról, mert leterített egy undok vírus. Vagyis csak lemaradtam volna, ha nem lenne az online közvetítés, aminek a lehetősége ugyancsak hálára indíthatja az embert. A hálaoltárra lehetne tenni a termények mellé a kamerát is, mert sokak számára nincs más lehetőség, hogy bekapcsolódjanak az istentisztelet közösségébe. Én mindenesetre hálás vagyok azért, hogy Isten indított testvéreket és adott anyagi feltételeket is ahhoz, hogy működhessen ez a szolgálat.
Gyermekkoromban magától értetődő volt, hogy a gyülekezetek rendszeresen látogatták egymást, aztán a missziós lehetőségek kinyílásával a közösségek inkább kifelé fordultak, a közvetlen környezetük felé, így az egymás látogatására kisebb hangsúly jutott. Ezért is örömteliek azok az alkalmak, amikor vendégül láthatunk testvér gyülekezeteket. Ezen a hálaadó alkalmon a tököli gyülekezettel együtt dicsérhettük Urunkat.
Gyülekezetünk gyermekei kezdték a hálaadás csokrát kedves énekükkel. Ők a bizonyítékai, hogy az élet befogadása áldást hoz az életünkbe, a gyülekezet közösségébe. Különösen nagy hálát adhatunk azért, hogy Isten általuk gazdagította a gyülekezetet, hiszen a 80-nál is több gyermek vidámsága, zsivaja, szeretete, kedvessége élettel tölti meg az imaházunkat.
Nem meglepő hát, hogy a hálaadó bizonyságtételekben visszatérő téma volt a család, a gyermekek érkezése, a szülők, nagyszülők hálája és öröme. Az elsősök iskolai hittan óráján is foglalkoztunk a hála témájával. Amikor megkérdeztem a gyerekeket, hogy ők miért hálásak, az egyik kisfiú nagy komolyan mondta, hogy ő azért hálás, mert a családjuk együtt van, nincs válás, veszekedés, hanem szeretik egymást. Egy hat évestől váratlan de szívet melengető volt ez a megnyilatkozás.
Vendégünk, Rubint Sándor, a tököli gyülekezet lelkipásztora, élete nagy próbájáról, súlyos balesetéről beszélt (leesett egy magas fáról). Elmondta, hogy sokszor bizony vannak helyzetek, amikor nehéz hálát adni, mert a keserűség, a depresszió, a nehézség, betegség ezt akadályozza, azonban a hálaadás erős fegyver ezek ellen. A János 16:33-ból idézve emlékeztetett arra, hogy Jézus nem ígérte, hogy soha nem ér baj – de bízzunk Benne, mert Ő legyőzte a világot! Rá kell állnunk erre a győzelemre és hálásaknak kell lennünk. A hétköznapokban, amikor annyi rossz vesz körül, nehéz a hálát megélni, de nekünk Jézusra hallgatva a békességre, szeretetre kell törekedni és valóban szívből hálát adni. A súlyos helyzetében testvérünk zsoltárokat kezdett mondani, és ezek átlendítették a keserűségen. Zákeus példája is tanította őt, hogy „hamar lejöjjön a fáról”. Nagyon hálás volt minden egyes orvos, ápoló, betegszállító felé, amit meg is mondott nekik, és ezek az őt gyógyító, segítő emberek kifejezték, milyen jólesik ez nekik. Beszélt arról is, hogy egy szerettünk elvesztése kapcsán is dönthetünk, hogy keserűség, Isten vádolása helyett hálát adhatunk az elveszített ember életéért. A lázadó, Istentől elforduló gyermekeink iránti aggódás kapcsán a tékozló fiú példáján keresztül ébresztett rá, hogy Isten szeretetét nem tudják eltékozolni, és a gyermekünk iránti szeretetünk kifogyhatatlan forrásból, Istenből táplálkozik.
Ez a különleges istentisztelet arra emlékezettett mindannyiónkat, hogy ne csak hálaadó alkalmakon adjunk hálát, hanem minden egyes napon. A hálás szívünk hatalmas fegyver Isten kezében.
KDZs
2024
2024. december 3., kedd
Napi felülről:
„Nem értettétek meg, hogy a stadionban futók mindannyian futnak ugyan, de egy kapja meg a győzteseknek járó díjat? Úgy fussatok, hogy megkaphassátok!”
Pál első levele a korinthusiakhoz 9. rész 24. vers*
Áldott keddet, az életpályánk győztes megélését kívánom minden testvérem számára!
Amíg az atlétáknak egymást kell megelőzniük, hogy győztesek legyenek, addig a saját életpályánkon az egyik ellenfelünk saját önző énünk, a másik pedig a gonoszság, az istentelenség különféle megjelenési formái. A legeredményesebb futóknak is szükségük van segítségre. A jó edző elengedhetetlen feltétel a sikerhez. Igaz, hogy győzelemre születtünk, de ez túlmutat a földi létünk korlátain, ezért olyan útmutatást kell követnünk, amely elkísér egészen a célig, ahol vár ránk az ünnepi díjátadó. Az első, hogy felismerjük, merre kell futnunk, mert hiába küzdünk teljes erőbedobással, amíg rossz az irány. A második, amikor zárt kapuhoz érünk, legyen olyan segítőnk, aki kinyitja számunkra a folytatáshoz. Ezért hagyjunk fel azzal a próbálkozással, hogy majd mi megmutatjuk a világnak, mert annak kudarc lesz a vége, hanem fogadjuk el azt a mennyei ajándékot, amellyel beteljesíthetjük az életünk értelmét és célját! Küzdjünk teljes erővel, mert erre kaptunk elhívást, de felülről kapott bölcsességgel, erővel és szeretettel, mert így lesz miénk a teljes és valódi győzelem!
Mennyei Atyám, hálát adok, mert az a terved, hogy győztes legyek és ehhez megadod mindazt a segítséget, ami elvezet egészen a célig!
*Saját fordítás
2024
Programjaink: 2024. december 2-8.
A Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet programjai
HÉTFŐ (december 2.)
6.00 Imareggel
KEDD (december 3.)
9.00 Szolgálat az idősek otthonában
CSÜTÖRTÖK (december 5.)
18.30 Bibliaóra Lukács 1,1-25
SZOMBAT (december 7.)
17.00 Ifjúsági alkalom
ADVENT 2. VASÁRNAP (december 8.)
9.15 IMAALKALOM
10.00 ISTENTISZTELET
Köszöntő: 84. Zsoltár
IGEHIRDETÉS
Lukács 1:26-38
Üdvöz légy, kegyelembe fogadott, az Úr veled van!
-
- Az Úr veled van!
- Hogy lehetséges ez?
- Istennek semmi sem lehetetlen!
11.15 GYÜLEKEZETI TANÁCSKOZÁS
„Seregek Ura, boldog az az ember,
aki benned bízik!” – 84. zsoltár 13. vers
2024
2024. december 2., hétfő
Napi felülről:
Majd az Örökkévaló kivitte Abrámot a szabad ég alá, és ezt mondta: „Nézz föl az égre, Abrám! Számold meg a csillagokat, ha tudod! Így lesz az utódaiddal is!”
Mózes első könyve 15. rész 5. vers*
Áldott hétfőt, a felfelé látás nagyszerűségét, ünnepét és reménységét kívánom minden testvérem számára!
Mivel a szemünk előre néz, ahhoz, hogy a teljes eget lássuk, felfelé kell tekintenünk. Advent napjai valóban alkalmasak arra, hogy a földi, testi feladatainkon túl észrevehessük a felettünk sziporkázó csillagokat. Vajon meg tudjuk-e számolni mennyi jót adott nekünk az ég az elmúlt évben, hányféle aprónak tűnő kedvesség fénye ért el minket, vagy jobban figyelünk arra a sötétségre, ami a csillagokat körbeveszi? Amikor hit által kezdünk felfelé nézni, az egyrészt segít megtalálni a helyünket a világban, másrészt reménységet és bátorítást adhat arra a jövőre nézve, amit Isten készített el számunkra. Ezek olyan ünnepi pillanatokká lesznek, amelyek meghatározzák majd a következő éveink kimenetelét. Nagyon nem mindegy, hogy az Örökkévalóval vagy tőle függetlenül nézelődünk és tervezünk! Neki gondja van ránk, de ehhez elengedhetetlen, hogy odafigyeljünk arra, amit mond, ígér és parancsol nekünk! Vele együtt még megszámlálhatatlan áldás és öröm vár ránk minden nehézséggel, szenvedéssel együtt és azokon túl!
Mennyei Atyám, hálát adok a felfelé tekintés tanításáért, csodájáért és erejéért!
*Egyszerű fordítás
2024
2024. december 1., Advent első vasárnapja
Napi felülről:
„Megszületésekor ujjongó öröm tölt be téged, és sokan fognak veled együtt örülni a megérkezésének.”
Lukács evangéliuma 1. rész 14. vers*
Áldott advent vasárnapot, decembert, a hozzánk és számunkra érkező mennyei ajándék reménységét, örömét kívánom minden ismerősöm számára!
Keresztelő vagyis Bemerítő János fogantatása előtt mondta el ezt a kijelentést egy angyal, édesapjának Zakariásnak, aki már hosszú idő óta könyörgött Istenhez, gyermekáldásért. Kiderült, hogy nemsokára egy újszülött családtag érkezik otthonukba, aki nem csupán számukra jelent majd boldogságot és ujjongó örömöt, de sokaknak jelent majd áldást az élete. Ugyanis ezek az események előzték meg Jézus Krisztusnak, Isten Fiának a születését. Advent, a megérkezés, az eljövetel ünnepi időszaka kezdődött el a mai nappal. Egy kisgyermek világra jöttét is hosszú, de reményteljes készülődés tartja izgalomban, ami segíthet megérteni a felülről érkező ajándékok nagyszerűségét és lényegét. A felszabadult, tiszta öröm Isten terve az életünkkel, amit kicsiben minden ajándékozásban átélhetünk, akár kapjuk, akár adjuk. Ennél is többet jelent, a közös öröm másokkal, amikor többen kapcsolódnak az őszinte boldogságunkhoz. Ennek az igazi kiteljesedése amikor szívünkben, lelkünkben együtt tudunk ünnepelni a mennyel, mert felismertük, megértettük és befogadtuk az Eljövendő csodálatos szeretetét és tervét az életünkkel.
Mennyei Atyám, köszönöm azt az ujjongó örömöt, amit számomra is megígértél! Hálát adok minden előzetes boldogságért, ami erre készít fel és a mennyel közös ünneplés eljöveteléért!
*Egyszerű fordítás
2024
2024. november 30., szombat
Napi felülről:
„Ezek nemesebb lelkűek voltak, mint a thesszalonikaiak, teljes készséggel fogadták az igét, és napról napra kutatták az Írásokat, hogy igaz-e, amit Pál mond.”
Az apostolok cselekedetei 17. rész 11. vers*
Áldott szombatot, a lélek nemességét, készségét és megfontolt vizsgálódását kívánom minden testvérem számára!
A hit nem egyenlő a hiszékenységgel. A hívő ember nem szabad, hogy könnyen becsapható, megvezethető legyen, mert utána jár az igazságnak. A görög Béreában élők nyitott szívvel figyeltek Pál tanítására, készségesen fogadták az igét, pont ezért napról napra tanulmányozták az Írásokat, meggyőződve arról, hogy ténylegesen úgy van-e minden, ahogyan hallották. Ez nem bizalmatlanság, hanem a hit bölcsessége. Nem felszínességre, lustaságra lettünk teremtve, hanem arra, hogy képesek legyünk mélyre ásni, biztos alapot találni és arra építeni terveinket, tetteinket és az életvitelünket. Ez eredményez hosszútávú és maradandó áldásokat, mert Isten szerint gondolkodik, osztja be az idejét és a lehetőségeit. A hitetlenség és a hiszékenység a helyes iránytól jobbra és balra eltérő utak. Mindkettő céltévesztés, amit érdemes minél hamarabb észrevenni és elhagyni, hogy kevesebb kárt okozzunk magunknak és a környezetünknek. A nemes lélek nyitott, de megfontolt vizsgálat alá teszi mindazt, amiről meg akarják győzni különösen, ha ez a hitével kapcsolatos.
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy mély, megalapozott igazságra, hitre és meggyőződésre hívtál el, amelyhez a felszínesség, hanyagság és lustaság nem tartozik hozzá!
*Revideált új fordítás
2024
2024. november 28., csütörtök
Napi felülről:
„Hiszen ember mit adhat cserébe a lelkéért?”
Márk evangéliuma 8. rész 37. vers*
Áldott csütörtököt, a lelkünk létének, egyediségének és nagyszerűségének valódi értékelését és az ezért adott mennyei áldozat megértését, elfogadását kívánom minden testvérem számára!
Azt a tényt, hogy rendkívül értékesek vagyunk az sem homályosítja el, hogy a háborúk, az emberi gonoszság mélyen aláássa ezt az alapelvet. A testünk egészsége nagyszerű kincsünk, de nem a legfontosabb, nem mindenek felet álló és ráadásul nem is állandó. A lelkünk azonban, amely képes szárnyalni, messzebb látni, mint a szemünk, hinni és remélni, mennyei igazságokhoz is képes kapcsolódni. Az elmúlás, a halál viszont olyan falakat emel, amelyek áttörhetetlenek számunkra. Nincs olyan anyagi ellenérték, csereárú vagy váltságdíj, amely a lelkünk teljes szabadságát, létét megadná nekünk, mert a rossz irányba haladunk. Az Örökkévaló ennek ellenére sem mondott le rólunk. Ami emberileg lehetetlen, az nála lehetségessé vált. Jézus Krisztus az életét adta a lelkünkért, az életünkért, ami annyira drága áldozat, hogy egyszer és mindenkorra megnyitotta a szabadulás útját mindazoknak, akik hisznek benne. Nem kell küzdenünk, hogy bizonyítsuk az értékességünket, hátha kiérdemeljük a folytatást, hanem el kell fogadnunk azt a felülről nyújtott kezet, amely egészen az égig emelhet.
Mennyei Atyám, hálát adok, mert szereteted teljesen elég arra, hogy lelkem megmeneküljön és teljes élete lehessen!
*Saját fordítás