2022. október 22., szombat
Napi felülről:
„Egyúttal igen nagy és értékes ígéreteket is adott nekünk, amelyek megragadása által kimenekülhetünk a jelen világ romlottságából, és részesülhetünk az isteni természetben. A világ romlottságának gyökere pedig az olyan kívánság, amely gonosz dolgokra irányul.”
Péter második levele 1. rész 4.vers*
Áldott szombatot, az értékes, maradandó és megtartó ígéretek megragadását kívánom minden testvérem számára!
Sajnos hatással van ránk a gonoszság. Vagy úgy, hogy minket is magával ragad, mert vannak előnyei, amelyek segítségével gyorsabban, könnyebben elérhetjük céljainkat, de lehet, hogy annyira elkeserít vagy felbosszant a jelenléte, hogy elveszítjük minden békességünket és boldogságunkat miatta. Még akkor is, amikor józanul és hittel próbálunk küzdeni ellene, képes lekötni erőnket, energiánkat. Isten azonban olyan értékes és csodálatos ígéretekkel lepett meg bennünket Jézus Krisztus által, amelyek segítenek megmenekülni ebből a csapdahelyzetből és kikerülni pusztító következményeit. Nekünk kell minél hamarabb lépnünk a menny felé azáltal, hogy akkor is a jót választjuk, tesszük és követjük, amikor mások nem ezt teszik. Áldást mondani azokra, akik nem érdemlik meg, az emberi természetünk túllépése, arra a területre, ahol egyedül az Úrban bízhatunk. Esélyt adni azoknak is, akik már többször visszaéltek a bizalmunkkal nem normális, de pont ezért annyira meglepő és reményt adó. Mi az egész világot nem tudjuk megváltoztatni, de az Örökkévaló szeretete által a környezetünk a reménység szigete lehet.
Mennyei Atyám, hálát adok becses és értékes ígéreteidéért, amelyek által megragadhatom a nekem szánt ajándékaidat!
*Egyszerű fordítás