2022. október 2., vasárnap

Napi felülről:

„Szívedet és utódaid szívét is körülmetéli az Úr, a te Istened, úgyhogy szeretni fogod az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből, és így életet nyersz.”

Mózes ötödik könyve 30. rész 6. vers*

Áldott vasárnapot, a szívünk teljes odaszántságát és szeretetét, a lelkünk tisztaságát és mennyei erejét kívánom minden testvérem számára!

A szívünk, lelkünk, ha önmaga körül forog, ha önző módon él, ha nem kötelezi el magát mások felé soha nem éri el a célját és nem lesz igazán boldog élete. A mindennapok szürkesége, terhe mellett a hétvégék, az ünnepnapok szabadsága, elkülönítettsége jelzi számunkra, hogy többre teremtettünk, mint egy fogaskerék a nagy gépezetben. A menny célja, hogy odaszánt, tiszta és szeretettel teljes szívvel és lélekkel éljük meg minden egyes napunkat, legyen az akár örömteli, akár próbákkal kikövezett. Ennek alapja azok a kapcsolataink, amelyek emberré formálnak, nem csupán élő lénnyé. Az Isten tisztelete nem azzal kezdődik, hogy elmegyünk egy szent helyre, ahol közelebb érezhetjük magunkat hozzá, hanem a lényünk mélyén alakul ki, amikor engedjük, hogy megérintsen és megváltoztasson bennünket az Örökkévaló. Ez több, mint tudás vagy élmény, mert az egész jövőnket befolyásolja, sőt meghatározza. Ez a hit, a hűséges elkötelezettség felfelé tartó ösvénye, a szeretet legnagyszerűbb útja, a reménység győzelme!

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy nem csupán belém látsz és megítélsz, hanem formálsz, alakítasz és teljes élettel ajándékozol meg!

*Revideált új fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked (required)

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!