2022. április 2., szombat

Napi felülről:

„De az Úr ezt mondta Sámuelnek: Ne tekints a megjelenésére, se termetes növésére, mert én megvetem őt. Mert nem az a fontos, amit lát az ember. Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van.”

Sámuel első könyve 16. rész 7. vers*

Áldott szombatot, a szív békességét, és félelem nélküli tiszta lelkiismeretet kívánok minden testvérem számára!

Nem véletlenül kaptunk többféle érzékszervet. Szükségünk van arra, hogy ne csupán egyféle hatást érzékeljünk, hogy helyes döntéseket hozhassunk, jó irányba induljunk és elkerüljük a lehetséges veszélyeket. Ez sok helyzetben elégséges is, de az igazán lényeges és fontos területek ezeken túl helyezkednek el. Nem vagyunk képesek belelátni az emberek fejébe, szívébe, gondolataiba vagy indítékaiba, pedig mennyivel könnyebb lenne kiszűrni a hazugságot, csalást, megtévesztést és megfelelően értékelni az igazat, a tisztát és jót. Ennek megítéléséhez már valódi bölcsesség szükséges, sőt bizonyos kérdésekben kifejezetten felülről való bölcsességre, amely nem részrehajló, nem becsapható vagy manipulálható, nincs benne félelem, irigység, harag vagy gyűlölet, hanem az igazság békessége. Ma is létfontosságú, hogy többet lássunk, mint a szemünk, jobban értsünk, mint amennyit mondanak nekünk, és józanabb szívvel gondolkodjunk, mint amit a félelmeink diktálnak számunkra. Ehhez ad segítséget a mennyei Atya Szentlelkén keresztül, hogy leleplezze előttünk, mi az igazán fontos, és mi az, ami hitetlenségből, emberi számításból származik.

Mennyei Atyám, köszönöm igazságod békességét és szereteted erejét!

*Revideált új fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked (required)

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!