2022. március 2., szerda
Napi felülről:
„A mással jót tevő ember bővelkedik, és aki mást felüdít, maga is felüdül.”
Példabeszédek könyve 11. rész 25. vers*
Áldott szerdát, a jóra, a segítségre és az adakozásra megújuló és kitartó hitet, erőt, elszántságot kívánok minden testvéremnek!
Az az áldott lélek, akiből túlcsordul a jóság, irgalom és segítőkészség, aki nem féltve őrizgeti azt, amiről azt gondolja, hogy az övé, hanem bátran, szívből és szeretetből kész adni, megosztani és kezet nyújtani. Kút, amely egyre frissebb, tisztább és üdítőbb vízzel telik meg, mert folyamatosan mernek belőle, de kifogyhatatlan forrással rendelkezik. Az ember arra lett teremtve, hogy az Örökkévalótól áldásokat kapjon, ezekkel éljen és élvezze azokat, mindez azonban csak azzal lesz teljes, akkor ér célba, ha ezeket megosztja másokkal, a környezetével és a világgal. Ez az áldás, a boldogság, a megajándékozottság lelke, amely nélkül az önzés, gyűlölet és harag fog csak virágozni. A szükség idején derül ki igazán, mi lakozik bennünk. A gonoszság és az ebből fakadó szenvedés tombolása közben menedéket adó otthon, őszintén segítő kéz, bátorító, vigasztaló szó lesz minden valódi imádság, békéért való könyörgés és fájdalmas sóhajtás. Mert az az igazán gazdag, aki adni tud és ezt jó szívvel teszi. Az az áldott, aki áldani képes, mert felülről kapott hozzá erőt.
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy megajándékozott lettem benned, és mindezt azért kaptam, hogy tovább is adjam!
*Újonnan revideált Károli-Biblia