2021. december 25., szombat
Napi felülről:
„Méghozzá világra fog hozni egy fiúgyermeket, és a Jézus nevet adod majd neki, ugyanis ő fogja megszabadítani népét a bűneiből.”
Máté evangéliuma 1. rész 21. vers*
Áldott szombatot, karácsony ünnepének békességét, szeretetét, és igaz üzenetét kívánom minden testvérem számára!
Jézus, magyar átírással görög nyelvben Iészusz, arámiban Jesua, héberben pedig Jehosua, amit inkább a magyarosított Józsué néven ismerhetünk, ha nem is tudatos, hogy a két ismert név azonos. Az Örökkévaló szabadításáról, megváltásáról beszél az elnevezés, de bármilyen furcsa, itt nem a gyermek kapott előreláthatólag hozzá illő nevet, hanem egy mennyből kapott névbe született bele az érkező fiú. Nem földi szülei választották számára a Jézus nevet, hanem angyalok jelentették ki Máriának, majd Józsefnek is, mert az ő teljes élete Isten tervének megvalósulását hordozta. Megfizethetetlen adóságot halmoztunk fel vétkeink, tévedéseink, önfejűségünk és istentelenségünk nyomán. Bezártuk magunk mögött a felfelé vezető utat, a kulcsot pedig beolvasztottuk gonoszságunk tüzébe. Jézus felülről nyitotta ránk az ajtót, és érkezett közénk, hogy kimentsen a bűneinkből, megtisztítson szennyünktől, és átvezessen Isten országába, ahol a valódi otthonunk vár ránk. Nevében ezért benne van minden tette, szolgálata és annak ereje. Ez nem egy mágikus név, hanem maga a megváltásunk kulcsa, a reménységünk horgonya és záloga, uraknak Ura és mindenek ítélő bírája!
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy nem mondtál le rólam, hanem eljöttél, hogy megszabadíts bűneimből!
*Saját fordítás