2021. december 10., péntek

Napi felülről:

„Örökkévaló, te alkottad testem, anyám méhében kezed formált engem! Dicsérlek, mert csodálatos módon teremtettél! Bizony, csodálatosak alkotásaid, és lelkem jól tudja ezt!”

139. zsoltár 13-14. vers*

Áldott pénteket, a szív Istenben elrejtett békességét, és a reményteljes jövő biztonságát kívánom minden testvéremnek!

Fontos tudnunk és észbe tartanunk, hogy nem véletlenül létezünk. Nem egyszerűen a körülmények kedvező, vagy kedvezőtlen együttállásának a következménye, hogy megszülettünk. Függetlenül attól, hogy a családunk, szüleink mennyire vártak, terveztek velünk, a mennyei Atya szándékában benne voltunk és vagyunk. Az életünk arra bizonyíték, hogy Isten számolt az életünkkel, és a teremtéstől kezdve készült az érkezésünkre. Belőle fakad az a bizonyosság, amit néha félve, vagy éppen titokban merünk csak komolyan venni, hogy csodálatosak vagyunk. Egyediek, megismételhetetlenek és fontosak. Nem azért, mert másoknál jobbak, többek, szebbek vagy értelmesebbek vagyunk, hanem azért mert létünk önmagában is nyitott könyv az Örökkévaló kezében. Ennek pedig akkor lesz boldog vége, ha nem csak a bevezetőt, az előzményeket írhatják a mennyben, hanem behívjuk, meghívjuk Jézus Krisztust, hogy vele folytatódjon tovább a történetünk. A lelkünknek szüksége van arra a bizonyosságra és békességre, amely ebből a csodából fakad!

Mennyei Atyám, te csodálatosnak, különlegesnek látsz, amit én nehezen értek, de lelkem mégis ebben örvendezik, ettől érzi biztonságban magát!

*Egyszerű fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked (required)

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!