2021. december 7., kedd
Napi felülről:
„Hiszen megismertétek Urunk, Jézus Krisztus irántatok való bőkezűségét és nagylelkűségét! Bár ő gazdag volt, szegénnyé lett értetek, hogy az ő szegénysége által ti meggazdagodjatok.”
Második korinthusi levél 8. rész 9. vers*
Áldott keddet, jótettekben, türelemben és szeretetben gazdag napot kívánok minden testvéremnek!
Amit elértünk, amit kaptunk, ami a birtokunkban van, azzal gazdálkodhatunk. Az, hogy ez sok, vagy kevés az attól függ, kivel hasonlítjuk össze magunkat. Az egészségtelen méregetés azonban könnyen életre hívja az irigység vagy a lenéző büszkeség mérgező lelkületét. Ezektől sürgősen meg kell szabadulnunk, ha nem akarjuk, hogy folyamatos árnyékként leuralják az életünket, és megakadályozzák a felszabadult, hálatelt öröm kivirágzását. Amikor rádöbbenünk és megértjük, hogy mindaz, amiről úgy gondoljuk, hogy a mienk, csak egy meghatározott időre szóló ajándék, könnyebben odafordulunk az ajándékozóhoz. Amikor felismerjük a fárasztó, verejtékes munkánk gyümölcse mögötti mennyei kertészt, akkor az is világossá válik, hogy az életünk nem öncélú, túlmutat rajtunk és a földi létünkön. Nem vagyunk szegények, mert Isten bőkezű nagylelkűsége megjelent számunkra Jézus Krisztusban. Ő nem több pénzt, nagyobb vagyont, szebb házat szeretne megosztani velünk, hogy egy kicsit feljebb kapaszkodhassunk, hanem ennél sokkal többet, a teljes életet. Azt a Lelket, akit nem lehet megvenni, kiérdemelni, csak hittel elfogadni.
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy Jézus Krisztusban gazdaggá, a menny örökösévé tettél, és közben a földi javaim bölcs használójává!
*Egyszerű fordítás