2024. május 1., szerda
Napi felülről:
„Hiszen aki önmagát teszi naggyá, meg fog szégyenülni, ellenben aki önmagát kicsinnyé teszi, magasra fog emeltetni.”
Máté evangéliuma 23. rész 12. vers*
Áldott szerdát, májust, az Isten előtt megélt kicsinységünk, gyermekségünk csodáját, lehetőségét és nagyságát kívánom minden testvérem számára!
Amíg kicsinyek voltak a gyermekeim, addig kézbe lehetett őket venni és felemelni, amint felnőttek ez a lehetőség már elmúlt. Amíg a mennyei Atya nélkül szeretnénk naggyá válni, másokat túlnőni vagy lehagyni az végül nem a dicsőségünket, megbecsülésünket és boldogságunkat hozza el, hanem a megszégyenülésünk zsákutcájába vezet. Az lesz majd igazán nagy, akit Isten magasra emel önmagához. Ehhez pedig hit által kell tovább és feljebb látnunk, mint amit a szemünk enged. Attól, hogy mások fölé helyezzük magunkat, többnek véljük, gondoljuk a személyünket csak a büszkeségünk fog nőni és egyre inkább lenézzük a körülöttünk élőket. Ezzel az a probléma, hogy nem fogjuk annak a szükségét sem érezni, hogy az Örökkévaló naggyá tegyen bennünket, hiszen megtesszük ezt nélküle is. Tőle inkább azt várjuk el, hogy elismerje erőfeszítéseinket és megveregesse magasra emelt vállunkat. Aki mer kicsinnyé, gyermekké, kiszolgáltatottá válni Isten előtt az másokat sem legyőzendő ellenfélnek vagy ellenségnek látja, hanem segítségre, szeretetre szoruló embertársnak, ráadásul így lehetősége lesz a Mindenhatónak is mindennél magasabbra emelnie!
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy az igazi nagyságom abban rejlik, hogy gyermeked lehetek Jézus Krisztus által!
*Saját fordítás