2024. március 21., csütörtök

Napi felülről:

„Kiszorult nálunk a jog, s az igazságosságnak is meg kell hátrálnia. Összerogy az őszinteség az utcán, s az egyenesség nem leli a helyét.”

Ézsaiás könyve 59. rész 14. vers*

Áldott csütörtököt, igaz, őszinte, egyenes és becsületes szívet, lelket kívánok minden testvérem számára, akármilyen időszakban is élünk!

A hazugság, ha hagyjuk és engedjük könnyen be tud épülni a gondolkodásunk és látásunk irányításába. Megszabadulni tőle már sokkal nehezebb, mert pont az a lényege, hogy félrevezessen és megtévesszen, de ezt nem csak másokkal teszi meg, hanem velünk is, akik használjuk. Elültet egy olyan kérdést, gondolatot és meggyőződést a lelkünkbe, amiről azt fogjuk hinni, hogy a saját őszinte véleményünk, ezért ragaszkodni fogunk hozzá. Így lehet tiszta szívvel másokat megalázni, gyűlölni, bántani, de még ölni is. Ezt csak segíti és támogatja, amikor a környezetünk is megerősíti bennünk azt a káros szemléletet, amikor értéknek tartjuk az ellenségeskedés szítását és fenntartását, a másokat lenéző büszkeség lesz az erény egyik alapja, és az igazságossághoz csak addig ragaszkodunk, amíg nekünk kedvez. Ezzel viszont nem többek leszünk, hanem éppen ellenkezőleg, elveszítjük azt, ami valóban emberré tesz bennünket. A mennyei Atya igazsága, világos és egyenes kijelentése és üzenete felszabadíthat bennünket a hazugságaink csapdájából, hogy egészséges szívvel és lélekkel nézhessünk szembe a kihívásainkkal!

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy az igazság nálad van, ezért akaratodat keresem ma is, hogy felismerhessem a hazugságok megtévesztését!

*Szent István Társulat

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked (required)

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!