2024. február 27., kedd
Napi felülről:
„Akinek van füle, hallja!”
Máté evangéliuma 11. rész 15. vers*
Áldott keddet, a hallásunk, figyelmünk és megértésünk mennyei fókuszát kívánom minden testvérem számára!
Nem csupán arra kaptuk a felfogó képességünket, hogy a látható világot megtapasztaljuk, hanem arra is, hogy érzékelhessük és odafigyeljünk a mennyei üzenetre. Ez az a terület, ahol a lelkünk kezd el látni és hallani, észrevenni és felfigyelni arra, amit Isten szeretne tanítani nekünk. Mint, amikor a kisgyermek elkezdi felfedezni a világot, és eközben a szüleitől hallja, hogy mi micsoda, mitől kell tartania és mi az, ami hasznos számára. Nem csak a fizikai környezet hangjait észleli, hanem azt is, ami segít annak a helyes megértésében. Ez a hitben való élet többlete, lehetősége és csodája. Értelmes emberként az is felelősségünk tehát, hogy nyitottak, befogadóak legyünk a felülről érkező útmutatásra, annak jelentőségére és súlyára. Arra nem hivatkozhatunk, hogy nem szólt az Ige, nem hirdették számunkra, nem volt módunk a kezünkbe venni a Bibilát és tanulmányozni, mert mindezek megadatnak számunkra legfeljebb nem élünk a lehetőséggel, mert más köti le a figyelmünket. Igazából, nem a fülünk hiányzik, hanem a megfelelő használata!
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy nem csak külvilág zaját hallhatom, hanem a te szavadra is nyitott lehet a fülem, a szívem, ami a legtöbbet jelenti számomra!
*Revideált új fordítás