2024. január 24., szerda

Napi felülről:

„Mert Istenetek, az ÚR istenek Istene és uraknak Ura. Ő a nagy, erős és félelmetes Isten, aki nem személyválogató, és akit nem lehet megvesztegetni.”

Mózes ötödik könyve 10. rész 17.vers*

Áldott szerdát, Istenünk nagyságát, erejét, dicsőségét és igazságát felismerő, megértő és magasztaló szívet, lelket kívánok minden testvérem számára!

Egy lezárt, sötét veremben botorkáló, tapogatózó, keresgélő emberhez hasonlítunk, amíg nem nyílik meg fölöttünk az ég és ki nem szabadítanak bennünket a gödör mélyéről egy tágas térre. Az Örökkévaló nagysága, ereje, hatalma és igazsága ekkor fog egyre teljesebben láthatóvá válni számukra. Látszólag ugyanolyanok vagyunk, de már nem ugyanazok, hiszen az Úr megragadta a lelkünket és kivezette világosságára, amely mindenre fényt derít a maga valóságában. Ez egyszerre csodálatos és félelmetes, hiszen a dicsőséges, győzelmes jövőnk csak úgy tárulhat fel, ha előtte a szégyenletes, titkolt gonoszságaink, bűneink is a felszínre kerülnek, hogy teljesen szabadok lehessünk. Isten nem személyválogató, nem részrehajló. Nem lehet sem megvesztegetni, sem megvezetni, de teljes mértékben lehet számítani a segítségére, jóakaratára és szeretetére, ha hozzá fordulunk őszinte bizalommal. Ekkor minden félelmetes tulajdonsága a mi csodálatunk, ámulatunk és biztonságunk forrásává válik és úgy nézhetünk fel rá, mint gyermek szülei nagyságára!

Mennyei Atyám, hálát adok, mert félelmetes nagyságodat, erődet és hatalmadat nem ellenem, hanem a javamra fordítottad Jézus Krisztus által!

*Revideált új fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked (required)

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!