2023. december 20., szerda

Napi felülről:

„Azonban meghallgatott Isten, odafigyelt imádságom hangjára!”

66. zsoltár 19. vers*

Áldott szerdát, a lelkünk minden sóhajtásának, a szívünk őszinte hangjának Isten előtt való értékességét, örömét és erejét kívánom minden testvérem számára!

Rengeteget tudunk beszélni, még jelentéktelen ügyekről is, mert olyan jó, ha meghallgatnak és odafigyelnek ránk. Ezen keresztül érzékeljük, hogy értékesek vagyunk, hogy vagyunk valakik a másik szemében és számít az életünk. A magány pont ezt veszi el tőlünk, a létünk egyik biztos oszlopát, a közösséget, a társaságot, a beszélgetések erejét és örömét. Ezért, amit csak megtehetsz a kapcsolataid rendezéséért, ápolásáért és megbecsüléséért azt ne hanyagold el, ne tekintsd másodlagosnak! Amíg képes leszel őszintén, jószívvel meghallgatni másokat, addig mindig lesznek olyanok a környezetedben, akik rád is örömmel fognak figyelni, mert értékelnek! Mindez azért lehetséges, mert az Örökkévaló közösségre teremtett bennünket. Nem jó egyedül, mert csak létezünk, együtt viszont élünk és életet is adunk! Ez pedig a mennyei Atyával való kapcsolatunkra is igaz. Nélküle nem lehet teljes és áldott életünk! Ő az, akinek igazán számít a lelkünk minden sóhajtása, ezért fáj neki annyira, ha elhanyagoljuk őt, nem törődünk vele és nem születik imádság a szívünkben felé, mert tele van minden más mulandó és pénzzel megszerezhető vággyal. Az igazi kincsünk nála van, tőle kaphatjuk meg, ezért ne máshol keressük!

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy meghallgattad lelkem sóhajtását, odafigyelsz szívem remegő hangjára, mert szeretsz és értékes vagyok számodra!

*Saját fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked (required)

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!