2023. február 22., szerda

Napi felülről:

Mózes azonban így könyörgött: „Ó, Uram, kérlek, küldj akárkit, csak ne engem!”

Mózes második könyve 4. rész 13. vers*

Áldott szerdát, az Istenbe vetett bizalmunk növekedését és a saját értékünk elfogadásának békességét kívánom minden testvérem számára!

Mózes negyven éven keresztül száműzetésben élt a pusztában, ahol családja lett, gyermekei születtek. Az Örökkévaló azonban nem mondott le róla. Ezen az életszakaszon keresztül is készítette arra a nagy szolgálatra, amire elhívta. A Mindenható megszólította és elkezdett a szívére beszélni. Feltárta előtte akaratát, és azt is, hogy Mózes ebben, milyen feladatot kaphat majd. Bármennyire is csodálatosak voltak ezek a tervek, Mózes nem hitt abban, hogy ő alkalmas lenne erre a szerepre. Felsorolta minden kifogását, kétségét ezzel kapcsolatban, de az Úr mindegyikre pontosan válaszolt. Mégsem volt teljesen hiábavaló ez a beszélgetés, hiszen a mentegetőzések és az arra adott feleletek, azt is megértették vele, hogy Isten sokkal jobban bízik benne, mint ő saját magában. Az Úr többet lát a jövőjében, mint, amit ő el tud képzelni vagy álmodni merne. A fordulópont az lett az életében, amikor annak ellenére, hogy ő mit gondol magáról és az aggódalmaival együtt is, inkább választotta Isten akaratát, azt az utat, ami kiteljesítette és teljessé tette az életét.

Mennyei Atyám, hálát adok életemre vonatkozó csodálatos terveidért!

*Egyszerű fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked (required)

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!