2023. február 21., kedd

Napi felülről:

Jézus azonnal megszólította őket: „Nyugodjatok meg! Én vagyok az, ne féljetek!”

Máté evangéliuma 14. rész 27. vers*

Áldott keddet, Isten békességének, bátorításának és jelenlétének nyugalmát, erejét kívánom minden testvérem számára!

Tudjuk, hogy lesznek még viharok az életünk tengerén, át is éltünk már néhányat közülük, mégis minden egyes alkalommal mintha meglepetésként érne bennünket, hogy a bajok felhői körülvesznek és a gondok szele belekap a vitorlánkba. Nehéz megérteni és elfogadni, hogy ez velünk is megtörténhet, sőt még személyes sértésnek is megélhetjük, hogy ellenszélben, hullámok között kell haladnunk, holott nem csináltunk semmi rosszat. A körülmények háboroghatnak körülöttünk, csak mi ne engedjük meg a szívünknek, hogy zúgolódjon, lázadozzon teljesen feleslegesen, ahelyett, hogy belekapaszkodna a bizalom és a békesség kötelébe. Jézus Krisztus jelenléte önmagában még nem nyugtatta meg a tanítványokat, sőt először megrettentek tőle, ijedtükben kiabáltak, mert nem ismerték fel. A változás ott kezdődött, amikor meghallották a mester bíztató hangját, majd azzal lett teljes, hogy Jézus beszállt hozzájuk a hajóba, ami egyben a vihar végét is jelentette. Nyugodj meg szívem! Ne félj, mert az Úr itt van veled, velem!

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy a viharok idején sem hagysz magamra, sőt bátorítasz és békességed jelenlétével nyugtatod meg szívemet!

*Egyszerű fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címe nem lesz megjelenítve. A kötelező mezők jelölve vannak.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!