2024. szeptember 14., szombat
Napi felülről:
„Dávidé. Áldjad, lelkem, az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét!”
103. zsoltár 1. vers*
Áldott szombatot, Isten nagyságának, fenségének és szeretetének csodálatát kívánom minden testvérem számára!
Igaz, hogy a lelkünk önálló és egyedi, de kiteljesedni és célt érni csak másokkal együtt képes. Szükségünk van az egészséges növekedésünk, fejlődésünk érdekében olyan mély, elkötelezett kapcsolatokra, amelyekben kivirágzunk és gyümölcsöző életünk lehet. Hiába van bennünk nagy lehetőség, ha nem a megfelelő környezet vesz körül bennünket, fokozatosan kiszáradunk, mint az eső nélküli föld. Ördögi körbe akkor kerülünk, amikor a rossz tapasztalatok miatt mi is egyre keményebbek leszünk, egyre jobban félünk megnyílni és őszinte barátságokat építeni. Ezzel együtt jár az önsajnálatunk növekedése, mások hibáztatása és bírálgatása. Pedig az emberi létünk boldogsága nagyrészt azon múlik, hogy a bezárkózás helyett felvállaljuk-e a szeretet bátor szabadságát. Ennek alapja és erőforrása az Örökkévaló felénk való szeretete. A lelkünk szárnyakat, szemeket és füleket kaphat tőle. Őt áldani, magasztalni és dicsérni a legszebb szavak is erőtlenek, annyi jóval vesz körül bennünket, mégis érdemes ezzel kezdeni a napunkat és ezzel befejezni, mert ezzel hozhatjuk ki a legjobbat magunkból!
Mennyei Atyám, áldalak és magasztallak jóságos szereteted naponkénti valóságáért!
*Revideált új fordítás