2023. március 31., péntek

Napi felülről:

Ekkor azok, akik elől mentek, rászóltak, hogy maradjon csendben. Ő azonban annál jobban kiabált: „Dávid Fia! Segíts rajtam!”

Lukács evangéliuma 18. rész 39. vers*

Áldott pénteket, bátor, felszabadult és hittel teljes Istenhez fordulást kívánok minden testvérem számára!

Nem csak az emberi kapcsolatainkra vannak hatással az illemszabályok, elvárások és társadalmi megegyezések, hanem az Örökkévalóval megélt közösségünkbe is bele kívánnak szólni. Azt, hogy miként illik viselkedni, imádkozni, énekelni és megszólalni a templomokban, vallási rendezvényeken vagy akár az otthonunkban, nem csak Jézus Krisztus tanítása alakítja, hanem egy adott kor és közösség szokásrendszere is. Ez önmagában nem rossz, hiszen ezek a szabályok olyanok is lehetnek, mint korlátok, jelzőtáblák az út mentén, amelyek segítenek a helyes irányba haladni. Viszont amikor ezek olyan falakat építenek, amelyek elválasztanak Istentől, a mennyei Atya szeretetétől, mert az őszinte hit, imádság és megvallás lehetőségét veszik el tőlünk, akkor ez inkább börtön lesz, mint felfelé vezető út! Egy vak ember meghallotta, hogy Jézus megy el mellette az őt követő tömeggel együtt. Ezért elkezdett kiabálni, ordibálni, hogy túlharsogja a sokaságot, hátha eljut a Mesterhez is a könyörgése! Ez nagyon nem illett bele az emberi viselkedésnormákba. Rá is szóltak, csitították és megfeddték a hangoskodásáért, ő azonban nem szerette volna kihagyni élete nagy lehetőségét, amikor az Úr szabadítása ilyen közel került hozzá. A menny végül őt igazolta, hite megtartotta és ezzel az egész népet Isten dicsőítésébe vezette!

Mennyei Atyám, előtted kedves, amikor téged hívlak, rád várok, még akkor is, ha ezt nem mindenki értékeli megfelelő módon.

*Egyszerű fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címe nem lesz megjelenítve. A kötelező mezők jelölve vannak.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!