2023. január 7., szombat

Napi felülről:

„Istenem, azt kívánod, hogy lelkem legbelső része is igaz legyen, taníts hát a szívem mélyén bölcsességre!”

51. zsoltár 8. vers (6.vers)*

Áldott szombatot, a lélek mindent átfogó, tiszta igazságát és a szív mennyei bölcsességét kívánom minden testvérem számára!

Dávid király bűnbánati imádságának egyik alapvető felismerése a lélek és a szív mély, sokszor rejtett, de létfontosságú változására mutat rá. Őt a vágyai félrevezették, súlyos bűnre csábították és ezzel együtt fogságba ejtették, amit még felismernie is nehezére esett. Miután meglátta magát Isten tükrében halálra méltónak, alávaló gonosztevőnek, sikerült összetörnie a hazugságból felépített énképét, hogy az Örökkévaló újból a kezébe vegye és megújíthassa. Megalázta magát az Úr előtt, annyira, amennyire csak lehetséges, hogy a lelke legmélyéig megtisztulhasson, és újból igazság költözzön az életébe a képmutatás helyett.  Rádöbbent arra, hogy a saját emberi bölcsességét követte, ezért bukott el, így most felülről kér útmutatást, tanítást és bölcsességet, hogy ismét jó úton és helyes irányba haladhasson az élete. Isten nélkül jobb esetben is csupán féligazságokra jutok el, többször pedig önzésből fakadó igazságtalanságra, de ez hosszú távon lélekromboló és lélekgyilkos eredményhez vezet. Ebből ad kimenekedést, amikor a mennyei Atya igazságát keresem és őt kérem, fogadom el szívem tanítójaként.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy a te igazságod tesz engem is igazzá a lelkem legmélyéig! Nélküled nem boldogulok, te tanítsd szívemet bölcsességre naponként!

*Egyszerű fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címe nem lesz megjelenítve. A kötelező mezők jelölve vannak.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!