2023. január 6., péntek
Napi felülről:
Másnap Bemerítő János meglátta Jézust, amint feléje közeledett, és ezt mondta: „Nézzétek! Ő az Isten Báránya, aki magára veszi az egész világ összes bűnét!”
János evangéliuma 1. rész 29. vers*
Áldott pénteket, a hozzánk érkező mennyei segítség felismerését, erejét és áldásait kívánom minden testvérem számára!
Nincs annál jobb érzés, mint amikor tudom, érzem, hogy a helyemen vagyok, ott, ahol lennem kell és azt teszem, tehetem, ami a feladatom, ami én vagyok, amiben önmagamat adhatom. Ezt teszi teljessé és örök érvényűvé, amikor ebben a hívatásban összeér az ég a földdel, amit pedig elvégzek abban benne van a menny íze és ígérete is. Bemerítő (Keresztelő) János pontosan ezt élhette meg szolgálatában. Az élet nehezebb oldalát, területét tapasztalhatta meg, hiszen a pusztában élt, mindenféle kényelem nélkül, egyszerű öltözékben és körülmények között. Sáskát evett és vadmézet, de nem is vágyott ennél többre, mert úgy gondolta, hogy ez az ő tökéletes helye. Volt ideje Istenre figyelni és arra is, hogy pont a megfelelő időben szólaljon meg és tegye azt, amivel megbízta az Örökkévaló. Jézus kereste meg őt, hogy a János által előkészített útra léphessen és kezdhesse meg szolgálatát. Az Isten Báránya, aki magárra vette bűneimet és hozzám is megérkezett, hogy lássam és megértsem a mennyei Atya hozzám való szeretetét!
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy szereteted megérkezett hozzám, mert az Isten Báránya engem is megmentett!
*Egyszerű fordítás