2023. január 23., hétfő

Napi felülről:

„Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse az elveszetteket, és megmentse őket.”

Lukács evangéliuma 19. rész 10. vers*

Áldott hétfőt, Isten minket kereső és megmentő szeretetének megtapasztalását, erejét és védelmét kívánom minden testvérem számára!

Vannak rokonaink, barátaink, akiknek számítunk, akik értékelnek bennünket, ezért képesek akár órákat is utazni, hogy egyszerűen csak találkozzanak velünk. Ezt mi is megtesszük olyanokért, akiket szeretünk, akik közel állnak hozzánk, mert ezt érezzük természetesnek. Jézus Krisztus nagy utat tett meg a mennyből a betlehemi jászolig, hogy eljusson hozzánk, tévelygő emberekhez. Határozott célja volt jövetelének, ami nem önmaga megvalósításáról szólt, hanem a mennyei Atya szeretet-tervének beteljesítéséről. Megérkezett, hogy megkeresse mindazokat, akik elvesztek az élet útvesztőjében, de a szívükben megmaradt a vágy, a reménysugár, hogy segítséget kaphatnak felülről. Eljött, hogy miután rátalált a csalódott, összetört szívekre, azok pedig befogadták őt, azokat megújítsa, újjáteremtse és megőrizze őket mindörökre. Ez az a szeretet, amely nem azért hajolt le hozzánk, mert annyira jók lettünk volna, hanem azért, hogy hazataláljunk általa, oda ahová tartozunk, amire megszülettünk és ahol ujjongva örülnek nekünk!

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy megkerestél, hálát adok, hogy megmentettél és megőrzöd éltemet mindörökre!

*Egyszerű fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címe nem lesz megjelenítve. A kötelező mezők jelölve vannak.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!