2023. február 16., csütörtök

Napi felülről:

„Amikor ezt apjának és testvéreinek elmesélte, apja megdorgálta, és ezt mondta neki: Miféle álmot láttál? Talán bizony járuljunk eléd, anyáddal és testvéreiddel együtt, hogy földre boruljunk előtted?!”

Mózes első könyve 37. rész 10. vers*

Áldott csütörtököt, az Istentől kapott álmaink, terveink és vágyaink megértését, helyes megélését és beteljesülését kívánom minden testvérem számára!

József különleges álmokat kapott, amely előtt az egész családja értetlenül állt. Édesapja is felháborodott miattuk, pedig őt szerette legjobban gyermekei közül, és számonkérte azok nyilvánvaló jelentését. Ezek az álmok távoli titkokba engedtek betekintést, de arról nem beszéltek, hogy mennyi nehézségen, szenvedésen keresztül lehet csak eljutni azok beteljesedéséig. A mennyből kapott álmok nem arra valók, hogy tönkre tegyék a jelenünket, mert annyira furcsák, lehetetlennek, elérhetetlennek tűnnek, hanem arra, hogy bátorítást, erősítést jelentsenek a küzdelmeink során. Isten terveibe kapunk bepillantást általuk, de ehhez kell a mi igenünk, döntéseink és kitartásunk is. Jákób mélységesen hit az Örökkévalóban, nagyon szerette gyermekét, de mégsem mert hinni fia álmaiban, annyira túllépték saját képzeletét, pedig számára is segítséget jelentett volna, hogy később ne a gyászba feledkezzen hosszú évekre, hanem reménységgel várja az álmok ígéretének beteljesülését, ami egyébként valósággá is vált.

Mennyei Atyám, hálát adok azokért a csodálatos ígéretekért, amelyek most még csak álmoknak tűnnek, de valósággá fognak válni, mert tőled indultak el!

*Revideált új fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címe nem lesz megjelenítve. A kötelező mezők jelölve vannak.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!