2023. február 13., hétfő

Napi felülről:

„Aki viszont megnézte magát a szabadság tökéletes törvényében, és kitart a megismert igazság mellett — vagyis nem felejti el, hanem tettekre váltja amit látott, hallott és tanult — az mindenben áldott és boldog lesz!”

Jakab levele 1. rész 25. vers*

Áldott hétfőt, a szabadság tökéletes törvényének naponkénti és hatékony használatát kívánom minden testvérem számára!

A törvényekre, szabályokra lehet úgy gondolunk, mint korlátokra, amelyek elválasztanak bennünket a teljes szabadságtól. Amennyiben a szabadság alatt azt értjük, hogy azt tehetjük, amit akarunk, ami tetszik és ebbe senki és semmi nem szólhat bele, nem szűkítheti, akkor ezt tényleg így is van. Ilyen szabadsággal egyedül Isten rendelkezik, de azzal, hogy ígéreteket adott nekünk és azokhoz ragaszkodik, még ő is önként korlátozta ezt a lehetőségét miattunk. A szeretet pont arról szól, hogy készek vagyunk az egyéni szabadságunknak gátat szabni, hogy mások érdekeit is szem előtt tartsuk és azokhoz igazodjunk. Ez teszi boldoggá, élhetővé az otthonunkat, kapcsolatainkat, mert ez már a közösség védelmét jelenti a zűrzavarral szemben. A szabadság tökéletes törvényében Jézus Krisztust fogjuk megpillantani és rajta keresztül látni önmagunkat, aki bemutatta, hogy mit is jelent a szeretet szabadsága. Ez arról ismerhető fel, hogy nem csupán bennünket szabadít fel az életre, hanem ezen keresztül másokat is ki és felemel az önzés csapdájából.

Mennyei Atyám, hálát adok, mert nekem is megmutattad a szabadság törvényének tökéletes tükrét és erejét, hogy bátran és hittel használjam!

*Egyszerű fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címe nem lesz megjelenítve. A kötelező mezők jelölve vannak.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!