2023. augusztus 31., csütörtök
Napi felülről:
„Az a vágyam, hogy úgy vezessenek útjaim, hogy betartsam szabályaidat!”
119. zsoltár 5. vers*
Áldott csütörtököt, a mennyei szabályokhoz, elvárásokhoz és útmutatásokhoz való bölcs, állhatatos igazodást kívánok minden testvérem számára!
Mivel nem pillanatnyi boldogságra vágyok, amely betölt ugyan jó érzésekkel egy időre, de olyan árat kell érte fizetni, ami a jövőm megalapozott és hosszútávú megelégedettségét veszélyezteti, ezért a legjobb, ami tehetek önmagamért is, ha minél jobban alkalmazkodok az Örökkévaló szabályaihoz. Nem engedem szabadjára haragomat ész nélkül és kockáztatom mások épségét is azzal a dühödt indulattal, amellyel ölni tudnék, akkor, amikor éppen arra kaptam figyelmeztetést, hogy csöndes, figyelmes hallgatásommal a szívem bölcs békességének engedjek. Amelyik útra kitette az Úr a behajtani tilos táblát, ott ne próbáljak szerencsét azzal, hogy mégis használom, hátha ezzel előnyt szerezhetek, mert újabb és újabb nehézségeket zúdítok magamra és hiába fogom vádolni Istent és másokat is az elveszett békességem és keserűségem miatt, csak magamat okolhatom. A mennyei utak felfelé vezetnek, életet, erőt és hitet igényelnek, de pont erre születtünk, hogy olyan emberekként éljünk, akik nem csupán a saját boldogságukat keresik, hanem a Mindenható jóindulatában és örömében is benne akarnak maradni!
Mennyei Atyám, hálát adok, mert olyan szabályokat, útmutatásokat és törvényeket adtál, amelyek az életre vezetnek engem is!
*Saját fordítás