Kiscsoportok

Öröm és hála van a szívünkben, hogy Isten munkálkodik a gyülekezetünkben. A szívünkön van, hogy szolgálnunk kell a környezetünkben, ahova Isten helyezett bennünket és képviselnünk kell az Ő fényességét. Ahogyan az igében is láthatjuk Isten népe a nagy közös gyülekezeti összejövetelek mellett találkozott házanként is és így is megélték a közösséget egymással és Istennel.

Hálásak vagyunk azért is, hogy a gyülekezetünkben valósulhatott meg szeptember első hétvégéjén az a kis csoportokról szóló konferencia, melynek fő témája az volt, hogy milyen módon tud és akar Isten minket használni házi csoportok által.

A kis csoportok fő célja, hogy meg tudjuk szólítani a környezetükben azokat az embereket, akiket Isten a szívükre helyez. Elhívhatjuk őket a csoportokba, ahol megérezhetik Istenünk szeretetét és hívó szavát. A kis csoportok természetesen nem tudják és nem is akarják helyettesíteni a közös nagy gyülekezeti alkalmakat, hanem egy első csatlakozási, belépő pontok lehetnek. Az elöljáróságnak közös látása, hogy lépjünk ebbe az irányba is, támogassuk a meglévő kis csoportokat és a gyülekezetet tájékoztatva és bevonva munkálkodjunk új csoportok indulásán. 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címe nem lesz megjelenítve. A kötelező mezők jelölve vannak.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .