Helyemen vagyok?

Az Úr így válaszolt: „Ki tehát a hű és okos sáfár, akit az úr szolgái fölé rendel, hogy idejében kiadja élelmüket? Boldog az a szolga, akit, amikor megérkezik az úr, ilyen munkában talál! Bizony, mondom néktek, hogy az egész vagyona fölé rendeli őt. Ha pedig ezt mondaná szívében az a szolga: Késik az én uram, és kezdené verni a szolgákat és szolgálóleányokat, elkezdene enni, inni és részegeskedni; azon a napon jön meg annak a szolgának az ura, amelyen nem várja, és abban az órában, amelyben nem gondolja: kettévágatja, és a hűtlenek sorsára juttatja. Az a szolga, aki ismerte ura akaratát, és nem fogott hozzá teljesítéséhez, vagy nem cselekedett akarata szerint, sok verést kap; aki viszont nem ismerte ura akaratát, és úgy cselekedett verést érdemlő dolgokat, az kevés verést kap. Akinek sokat adtak, attól sokat kívánnak, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon.

Lukács 12:42-48

Imádkozzunk, hogy nyitott szívvel tudjuk fogadni az Isten iránymutatásait, és betöltsük/megtaláljuk azt a szolgálatot, amire Ő szánt minket, és ahol használni szeretne minket 2023-ban! Van esetleg olyan (gyülekezeti) szolgálat, amibe régóta nem mersz belevágni? Vagy esetleg erőre van szükséged, hogy kitarts a jelenlegi szolgálatodban? Esetleg nem látod egyáltalán Isten vezetését ezzel kapcsolatban? Imádkozz ezekért!

Imádkozzunk továbbá Debreceni Kittiért is, aki január végén egy missziós útra megy a Közel-Keletre!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címe nem lesz megjelenítve. A kötelező mezők jelölve vannak.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!