Bővölködő élet (6)

Tegnap az Isten országában érvényesülő törvényszerűségekről írtam.

Az ajándékozó bővelkedik, és aki mást felüdít, maga is felüdül.

Péld 12,25

Ma pedig arra keresem a választ, hogy mindezek ellenére mégis van olyan, hogy nehéz adni másoknak. Van, hogy könnyebb, néha pedig nehezebb… Miközben ezen gondolkodtam, eszembe jutott a gazdag ifjú példázata.

Jézus így válaszolt neki: Ha tökéletes akarsz lenni, menj el, add el vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem! Amikor hallotta az ifjú ezt a beszédet, szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt.

Mt 19,21-22

És ezzel az igével párhuzamosan elolvastam a mennyek országára vonatkozó példázatokat, amelyek közül egyet másoltam ide.

Hasonló a mennyek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, amelyet az ember, miután megtalált, elrejt, majd örömében elmegy, eladja mindenét, amije van, és megveszi azt a szántóföldet.

Mt 13,44

Mi a különbség a két történet között? A gazdag ifjúnak azt tanácsolja Jézus, hogy adja el vagyonát, ossza szét a szegények között, és akkor kincse lesz a mennyben. Ezután pedig kövesse Őt (Jézust). De az ifjú szomorúan távozott mert nagy vagyona volt. A másik történetből az derül ki, hogy a főszereplő mindenét eladja. Ráadásul nem sokat gondolkozik, mert nagyon örül mikor rátalál a kincsre (a mennyek országára), és örömében teszi mindezt.

Tehát azt látjuk, hogy miközben ugyanazzal a kinccsel találkozik a gazdag ifjú és a másik történet főszereplője is, teljesen máshogy viselkednek. Vajon miért?

Vajon a gazdag ifjú tényleg ismerte Istent? Vagy inkább csak a törvényt, amit olyan hűségesen betartott? Vajon tényleg többet akart az élettől, vagy csak elismerésért ment Jézushoz? Miért volt szomorú?

Azt gondolom, hogy akkor nehéz adni, ha azt, amiből adni szeretnénk, a sajátunknak tulajdonítjuk. Ha azt gondoljuk arról, hogy az az enyém, én dolgoztam meg érte, engem illet. Ha nem úgy gondolkodunk, hogy „csak” kölcsönkaptuk, és minden, amim van, csak kegyelem, akkor tényleg nehéz belőle adni. Szomorú volt a gazdag ifjú, mert ragaszkodott ahhoz, amilye volt. Jobban ragaszkodott hozzá, mint Jézushoz. Ezt nehéz kimondani, de a vagyon birtokolta Őt, és nem Ő a vagyonát. Jézus szabaddá akar tenni minket, hogy semminek ne legyünk a rabjai. Azt szeretné, ha semmi, de semmi nem lenne fontosabb az életünkben Őnála.

Vizsgáljuk meg az életünket! Nézzük meg a tetteinket! Azt tükrözik, hogy Jézus számunkra a legfontosabb?

Beszélgessünk erről Istennel.