2022. augusztus 20., szombat
Napi felülről:
„Az Örökkévaló mondja rólad: „Mivel ragaszkodsz hozzám, és szeretsz, megmentelek. Mivel jól ismersz engem, magasra emellek.”
91. zsoltár 14. vers*
Áldott szombatot, az Istenben vetett reménység biztonságát, védelmét és bizonyosságát kívánom minden testvérem számára!
Annyira megnyugtató érzés, biztonságot adó tudat, amikor törődnek velünk, foglalkoznak az igényeinkkel és figyelnek ránk. Gyermekkorban az a természetes, amikor mindezt a szüleitől kaphatja meg a cseperedő élet. Később meg kell tanulnunk, hogy ez egy kölcsönös felelősség. Olyan barátot, párt kell találnunk, kapcsolatokat kialakítanunk, felépítenünk, ahol ez a hozzáállás az alapérték. Nekünk is oda kell tennünk magunkat teljesen a másikért, de jogos elvárás, hogy a mi szükségeink is be legyenek töltve. Érezünk kell, hogy szeretnek bennünket! Ez nem csupán az emberi természet velejárója. Az Örökkévaló képére és hasonlatosságára lettünk megteremtve, ebből következik mindez. Amikor felfedezzük, megértjük és ragaszkodunk a mennyei Atya segítségéhez, jelenlétéhez és vezetéséhez, akkor válunk igazán és teljesen részévé az Isten-ember közösségnek. Az Úr már mindent előkészített számunkra. Szabadítása, szeretete és jóakarata csak arra vár, hogy mikor viszonozzuk felé mindezt, mikor fordulunk felé, keressük őt, hogy áldásai körbevegyenek és felemeljenek bennünket!
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy szereteted vár még rám, nem mondott le rólam!
*Egyszerű fordítás