2024. június 18., kedd
Napi felülről:
„De megolvasztottalak, mint az ezüstöt, a nyomorúság kohójában próbára tettelek.”
Ézsaiás könyve 48. rész 10. vers*
Áldott keddet, az életünk formálódása során a próbák, nehézségek és nyomorúság helyének, szerepének megértését kívánom minden testvérem számára!
Amikor komolyan veszünk egy-egy vizsgát, versenyt vagy kihívást az mindig sok készüléssel, odaszánással, nehézséggel, de még szenvedéssel is együtt járhat. Ezt természetesnek tartjuk, hiszen ezek a megmérettetések pont arról szólnak, hogy többek legyünk, előrébb jussunk, maradandót alkossunk. A lelki formálódásunk érdekében hasonló időszakokat élhetünk át, de ezt sokkal nehezebben fogadjuk és hordozzuk el. A mennyei Atya szőlőskertjében teljesen természetes módszer a metszés és a tisztogatás, vagyis azoknak a felesleges vagy káros szokásoknak, magatartásmintáknak és gondolatoknak az eltávolítása, amelyek akadályai lehetnek a gyümölcsöző életünknek. Ez általában nem fog tetszeni számunkra, nem választanánk saját magunktól, de ha alázattal megértjük ezek helyét és szerepét a fejlődésünk érdekében, már egészen más szemmel nézhetjük őket. Az Örökkévaló megenged nehéz, akár nyomorúságos időket is, de aki vele együtt éli át ezeket a próbákat, erősebb hittel, tisztább szándékkal és mélyebb elkötelezettséggel fog továbblépni.
Mennyei Atyám, hálát adok azokért a próbákért, nehézségekért, amelyeket megengedsz az életemben, mert tudom, hogy a javamra válnak, még akkor is, ha nem szeretem őket!
*Revideált új fordítás