2024. május 30., csütörtök
Napi felülről:
„Jusson eszetekbe, hogy a munkátok igazi jutalmát nem emberektől, hanem magától az Úrtól kapjátok majd! Mennyei örökséget ad nektek, hiszen valójában Krisztust, az Urat szolgáljátok!”
Pál levele a kolosséiakhoz 3. rész 24. vers*
Áldott csütörtököt, rövidtávú céljaink, döntéseink és feladataink jelentőségének mennyei nézőpontból való megértését és megélését kívánom minden testvérem számára!
A szemünk képes arra, hogy észrevegye mindazt, ami a közvetlen környezetünkben van, de azt is lássa, ami messze előttünk található, mert így lehet csak igazán helyes lépéseket tenni. Az emberi létezésünk egyik alappillére, hogy tovább látunk a jelennél, terveket készítünk, amelyek csak később fognak megvalósulni, de már most azoknak rendeljük alá tetteinket. A legmesszebb, legtovább azonban mégis a lelkünk láthat az Istenbe vetett hitünk segítségével. Vannak olyan mennyei ígéreteink, amelyeken biztos eligazodási pontokat jelentenek a jövőnk tekintetében és abban is segítenek, hogy azt, amit most kell tennünk, megfelelő szívvel, hozzáállással és reménységgel végezzük. Mennyivel biztosabb úgy élni, hogy tudom kihez tartozom, kinek szolgálok és amikor emberek nem értékelnek, nem becsülnek megfelelően, akkor sincs veszve semmi, mert egy olyan hatalom kezében van az életem, aki igazságosan fog megjutalmazni. Hit által látni, dönteni és munkálkodni az előrelátó bölcs élet jellemzője és annak a reménységnek a megélése, ami már a világ kezdete óta el lett készítve számunkra.
Mennyei Atyám, hálát adok, mert hozzád tartozhatom, neked szolgálhatok és abban a reménységben élhetem a mindennapjaimat, hogy a legjobbat készítetted el számomra!
*Egyszerű fordítás