2024. május 4., szombat
Napi felülről:
„Van egy fájdalmasan rossz dolog, amit láttam a nap alatt: a gazdája rovására őrizgetett gazdagság.”
A prédikátor könyve 5. rész 12. vers*
Áldott szombatot, javaink, gazdagságunk és erőforrásaink bölcs, Istenre figyelő értékelését és felhasználását kívánom minden testvérem számára!
A gyarapodás, a jólét igen kívánatos az ember számára, ráadásul nem ördögtől való vágy, mert arra lettünk teremtve, hogy képesek legyünk biztosítani mindezt magunk és mások számára is. A veszély ott kezdődik, amikor Isten nélkül szeretnénk mindezt elérni, illetve, amire eljutottunk azt csak a munkánknak gyümölcseként látjuk és nem az Úr áldásának. Amíg a javainkat és gazdagságunkat eszközöknek tekintjük, amelyek segíthetnek elérni a mennyből kapott céljainkat, addig szabadon dönthetünk arról, hogy mire használjuk őket. Abban a pillanatban, amikor ezek elérése lesz az életcélunk és ennek rendeljük alá a létünket elveszítjük az irányítást és kényszerpályára kerülünk. Ez egy olyan csapda, amit magunk ásunk és mi fogunk beleesni. A lehetőségeinket, vagyonunkat, erőforrásainkat nem azért kaptuk, hogy őrizgessük őket magunknak, mert akkor ezek lesznek a börtönőreink, egyben a vádlóink, majd a gyilkosaink is. Bölcs, az Örökkévalóra figyelő hittel és lelkiismerettel érdemes értékelni és felhasználni mindazt amire eljutottunk, mert így maradandó befektetés lesz a mulandó kincseinkből.
Mennyei Atyám, hálát adok minden jóért, amivel megajándékoztál! Köszönöm, hogy azért kaptam ezeket, hogy hittel, szeretettel és bölcsességgel használjam őket!
*Revideált új fordítás