2024. április 16., kedd

Napi felülről:

„Az evilág gazdagjait figyelmeztesd, hogy ne legyenek gőgösek, és reményüket ne bizonytalan vagyonba vessék, hanem az Istenbe, aki bőven megad nekünk mindent megélhetésünkhöz.”

Pál első levele Timóteushoz 6. rész 17. vers*

Áldott keddet, az Istenbe vetett éltető és biztonságot nyújtó reménység erejét kívánom minden testvérem számára!

Az teljesen természetes, hogy vágyunk a gazdag, bőséges és túlcsorduló életre, hiszen az Örökkévaló, akire nézve teremtettünk mérhetetlen erőforrásokkal rendelkezik, nincsenek anyagi gondjai vagy problémái. A céltévesztés akkor történik, amikor mindazt, amit elértünk, megszereztünk teljesen önmagunknak tulajdonítjuk és eszerint használjuk is fel. Lenézzük, lesajnáljuk azokat, akiknek kevesebb van és azért érezzük biztonságban magunkat, mert van megfelelő anyagi forrásunk. A gondolkodásunk meghatározója, hogy amíg van elég pénzünk addig van reménységünk is! Ezzel az a baj, hogy eltakarja a szemünk elől az ajándékozó Isten, és helyette az ajándékba kapott javakat istenítjük. Nem az tehát az első és legfontosabb kérdés, hogy mi van a tulajdonunkba, mert az igencsak bizonytalan, hanem az, hogy a mennyei Atya kezében van-e az életünk, a jelenünk és a jövőnk? Sokkal tovább jutunk, ha azt keressük, ami örökkévaló, múlhatatlan és maradandó érték. Minden mást pedig ráadásnak, ajándéknak és a jóra való lehetőségnek látunk, így a reménységünk soha nem fog megcsalni bennünket.

Mennyei Atyám, hálát adok határtalan gazdagságodért és azért, mert ajándékozó Isten vagy, aki engem is megáldottál, hogy gazdag lehessek jótettekben!

*Szent István Társulat

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked (required)

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!