2024. február 12., hétfő

Napi felülről:

„A nyelv kezében élet és halál, amelyiket szereti, annak gyümölcsét eszi.”

A példabeszédek könyve 18. rész 21. vers*

Áldott hétfőt, a szavaink, beszédünk és megvallásaink életet biztosító, munkáló és tápláló erejét kívánom minden testvérem számára!

Egy termés, gyümölcs lehet éltető, de mérgező is. Nem a színétől vagy az ízétől függ mindez, hanem a hatásától és az eredményétől. Talán a gombák esetében figyelhető meg ez nagyon jól. Sok csodaszép található közülük, amelyek azonban halált is okozhatnak, ha óvatlanul megesszük őket. A lelkünknek is szüksége van a táplálékra. A beszédünk, szavaink és a mély vallomásaink arról árulkodnak, hogy az élet és a halál gyümölcsei közül melyiket szeretjük jobban. Itt ugyanúgy az okozza a nehézséget, hogy a halál gyümölcse is lehet csábító és vonzó, mert valamilyen előnyt mindig látunk benne, ami képes eltakarni, elhomályosítani a végeredményt, de attól még nem életet munkál, hanem tönkretesz. Ráadásul nem csupán magunknak ártunk azzal, amikor a halál, a gonosz hatalmát erősítjük a szavainkkal, hanem másokat is ezzel etetünk. Ne a környezetünkre hárítsuk annak a felelősségét, hogy miként szólalunk meg, miért mondunk ki annyi mérgező szót, hanem legyünk bátrak szembenézni azzal, ha a halál gyümölcsét szorongatjuk, azzal van tele a szánk, hogy még időben változtatni tudjunk!

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy nem csak elém adtad az élet és a halál útját, de abban is segítesz, hogy a jót válasszam, arról szóljak és azt kövessem!

*Saját fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked (required)

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!