2024. január 8., hétfő
Napi felülről:
„Én tudom megmondani, hogyan boldogulsz. De amit te művelsz, az nem használ neked.”
Ézsaiás könyve 57. rész 12. vers*
Áldott hétfőt, az Örökkévaló igazságának, útjának és vezetésének örömteli felismerését, követését és jó gyümölcseit kívánom minden testvérem számára!
Mennyivel könnyebb felismerni, meglátni mások életében a téves utakat, rossz döntéseket vagy az értelmetlen, haszontalan tetteket, mint önmagunkban. Saját életünkkel szemben egyszerre vagyunk nagy elvárásokkal, miközben igen elnézően, megengedően szemléljük a cselekedeteink következményeit. Ügyesek vagyunk a problémák felelőseinek megnevezésében és számonkérésében, de nem vesszük ugyanilyen komolyan a saját szerepünk megítélését. Ez az Örökkévalóval szemben még súlyosabb tévedésekkel járhat. Az a gondolkodás, hogy pontosan tudjuk mi a jó nekünk, mire lenne szükségünk a boldogulásunkhoz és ehhez adjon meg az Úr minden segítséget, de nem szóljon bele az életünkbe egy óriási hiba. Ebben a kérdésben az igazság nem nálunk van, hanem a mennyei Atyánál. Ő álmodott meg bennünket, ezért nála senki sem tudhatja jobban mi az életünk boldogságának a kulcsa. Amit nélküle művelünk, teszünk és viszünk véghez az hosszú távon nem használ nekünk, nem hozza el a várt gyümölcsöket és eredményeket. Az a jó hír, hogy most még kaptunk időt és lehetőséget az újragondolásra és a változtatásra!
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy nálad van a megoldás az életemre!
*Revideált új fordítás