2023. július 10., hétfő

Napi felülről:

„Csak értelmes szívet, látó szemet és halló fület nem adott nektek az Úr mindmáig.”

Mózes ötödik könyve 29. rész 3. vers*

Áldott hétfőt, a mennyet értő szívet, Isten csodálatos dolgait látó szemet és a Lélek szavát halló fület kívánok minden testvérem számára!

A szüleinktől életet kaptunk, de ezzel már nekünk kell jól gazdálkodnunk, bölcsen felhasználnunk. Attól, hogy értelmünk van, látunk és hallunk még csak a valóság egy részét fedezhetjük fel, hiszen mindez csak a felszín. Sokkal mélyebb és magasabb igazságok is működnek bennünk, körülöttünk, de ennek felismerése már a mi felelősségünk. Istentől ajándékba kaptunk sokféle lehetőséget, megtapasztalást és körülményt, de azt, hogy mindezek mögött lássuk, halljuk és értsük is őt az nem magától működő folyamat. Amennyivel több a szerelem, a mély belsőséges kapcsolat annál, hogy valakit csak ismerek, látok és hallok, annyival teljesebb az, amikor a mennyei Atya hangjára figyelmes leszek, elkezdem érteni őt és látni csodálatos munkáját. Ez az, amikor az Örökkévaló szeretete viszonzást talál bennem és feltárul előttem egy számomra új világ, amit addig nem láttam, nem hallottam és nem is értettem. Ugyanaz az eső fog hullani, de abban már nem csupán a vízcseppeket látom, hanem a felülről érkező áldást. Ugyanaz a környezet vesz körül, mégis hálával telik meg a szívem, mert biztonságba élhetek Isten kezében!

Mennyei Atyám, köszönöm, hogyha szívem értelmetlen dolgokkal foglalkozott is, nem látott és halott téged, de te mégis hívtál, vártál engem, hogy hazataláljak hozzád!

*Revideált új fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked (required)

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!