A jó pásztor (2)

Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem, lelkemet felüdíti.

Zsolt. 23,2-3

Kedves Testvérek!

Mai igénken elmélkedve eszembe jutott, hogy vasárnap úrvacsorázhattunk a gyülekezetben.

Tökéletes képe ez a mai igénknek. Hiszen a füves legelőn lévő fű, a kenyér, amivel táplál bennünket az Atya, az Jézus teste. A csendes víz, amellyel felüdíti lelkünket, az pedig az Úr vére.

Továbbvíve a gondolatot Krisztus teste pedig a gyülekezet. Tehát mindannyian, egyenként egymás számára étel lehetünk. Más helyen így fogalmaz az ige, hogy egymás hite által épülünk.

Nem mindegy tehát, hogy éljük az életünket, mert hatással vagyunk egymásra. Táplálni egymást akkor tudjuk, ha van miből adnunk, ha hiszünk Jézus Krisztusban. Ha szoros kapcsolatban vagyunk az Igével, Jézussal, aki azt mondta, hogy aki hisz énbennem, annak belsejéből élő víznek folyamai ömlenek. Ez az élő víz pedig csillapítja a szomjas szívet.

Amilyen szorosan egyek Jézus és az Atya, legyünk mi is olyan szoros kapcsolatban az Istennel, és egymással is, hogy áldás lehessünk egymás számára. Az Atya iránti szeretetünknek a mutatója az egymás iránti szeretetünk. Hiszen, ha egymást nem szeretjük, akiket látunk, hogyan szerethetnénk az Atyát, akit nem látunk mondja az ige.

Segítsük, bátorítsuk, emeljük fel egymást. Legyen szívügyünk a másik szívügye! Ez pedig úgy lehetséges, ha beszélgetünk egymással. Bátorodjék fel a szívünk arra, hogy megálljunk egymás mellett, megkérdezzük, hogy ki hogy van. Persze nem tudunk minden vasárnap mindenkivel beszélgetni, de ha elkezdünk erre jobban odafigyelni, akkor akár 1,2,3…emberrel is szót tudunk váltani egy vasárnapi alkalmon. De nem a mennyiség a fontos, hanem a minőség!

Így tudjuk egymást imában hordozni. Milyen áldás az igazak buzgó könyörgése!

Imádkozzunk még azért is, hogy a gondolkodásunk, habitusaink különbözőségei miatti falak leomoljanak. Helyette pedig felépüljön az egymás iránti tiszteletünk, szeretetünk.