2023. május 1., hétfő

Napi felülről:

„Nincs hát jobb dolog, mint ha az ember eszik, iszik, és jól él fáradságos munkájából. De beláttam, hogy Isten kezéből jön ez is.”

A prédikátor könyve 2. rész 24. vers*

Áldott hétfőt, a fárasztó, de éltető és Istennek hálát adó munkánk gyümölcseit, áldásait és örömét kívánom minden testvérem számára!

Több minden képes örömet hozni a szívünkbe, de a lelkünk egyik Istentől kapott erőforrása mégis a munkánk, az elvégzett feladatunk, az elkészített alkotásunk édes gyümölcse. Ráadásul ez nem lesz attól keserű, hogy fáradsággal, vesződséggel és kényelmetlenségeket is felvállalva jutunk el hozzá, inkább annál drágább lesz számukra. Az is csodálatos, amikor ajándékba kapunk valamit, de mennyivel több és értékesebb, amikor mi magunk tudjuk elkészíteni, megvalósítani és elérni. A saját kertben termelt, gondozott, talán néha még becézgetett gyümölcsök különleges ízt kapnak. A szorgalmas, becsületes és bölcs munkánk áldást hoz számunkra, nem csupán az asztalunkra kerülő étel és ital élvezetét, hanem annak a hálás örömét is, hogy ezt megtehettük. Nem mi szorulunk rá másokra, hanem mi tudunk adni, abból, amiért megdolgoztunk. Ezt teheti teljessé, amikor belátjuk, hogy ezzel együtt Istentől kapott ajándék, lehetőség és áldás mindaz, amire eljutottunk. Élvezd keserűség, irigység és elégedetlenség nélkül azt, amit már elértél és adj hálát érte az Úrnak, aki képes lesz akkor is megtartani, amikor szükséget fogsz szenvedni.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy megáldottál a munkám gyümölcsének örömével!

*Revideált új fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked (required)

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!