A gyülekezet az igazságból fakadó kegyelem, a szeretet és az öröm helye.

Ő azonban ezt mondta az apjának: Látod, hány esztendeje szolgálok neked, soha nem szegtem meg parancsodat, de te sohasem adtál nekem még egy kecskegidát sem, hogy mulathassak barátaimmal. Amikor pedig megjött ez a te fiad, aki parázna nőkkel tékozolta el vagyonodat, levágattad neki a hízott borjút. Ő azonban ezt mondta neki: Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tied. Vigadnod és örülnöd kellene, hogy ez a te testvéred meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott.

Lukács 15: 29-32

Számos evangélizációt hallhattunk már a tékozló fiú történetéről. Ugyanakkor, ha a történet egészét nézzük, akkor nevezhetjük ezt a történetet úgy is, hogy az Atya két elveszett fiáról szóló történet. A 15. rész elején látjuk, hogy a történetet Jézus a vallási vezetőknek meséli el, tehát nekik, róluk szól a példázat. Tragikus a történetben, hogy mindaddig nem derült ki, hogy el van veszve a „nagy”, ameddig a „kicsi” haza nem tért. Valaki ezt úgy fogalmazta meg, hogy akkor derül ki igazán, hogy hogyan állunk a megtéréssel és mennyire vagyunk otthon az Atyai házban, amikor a „kicsik” elkezdenek „hazajönni”.

Konkrétabban megfogalmazva, akkor derül ki, hogy mi van valójában a szívünkben az Isten kegyelmével és szeretetével kapcsolatban, amikor a gyülekezetben elkezdenek megjelenni a „leszakadt”, Isten nélküli életet élő emberek. Éppen ezért a gyülekezetnek olyan helynek kell lennie, amely Krisztus testbeszédeként bemutatja az Isten kegyelmét és szeretettel fordul azokhoz, akik azért jönnek hozzánk, hogy az Atya ölébe hajthassák a fejüket. Ha Krisztus testbeszéde a gyülekezet, akkor ennél a párhuzamnál maradva Isten „testbeszéde” az Úr Jézus. Hiszen benne lett nyilvánvaló felénk Isten szeretete. Veszélyes dolog úgy elveszve lenni, hogy közben látszólag az Atyai házban vagyok, mert sokkal nehezebben derül ki, hogy valójában távol vagyok. Ó mennyiszer kapom azon magam, hogy ugyanezzel a lelkülettel tekintek másokra. Az Atyának nem számított, amikor hazatért a kicsi, hogy a fiú koszos, büdös, rongyos, moslékos, hanem elé szaladt és így is magához ölelte. Az Atya a fiát nem azon az értéken kezelte „amilyenes” lett, amíg távol volt Tőle, hanem a gyermekét megillető értéken. Éppen ezért, ha ragadt rád valami, ami miatt úgy érzed nem vagy annyira értékes, akkor tudd, hogy az Atya gyermekeként tekint rád.

Uram áldalak téged végtelen szeretetedért, amely minden tékozlást képes elfedezni. Köszönöm, hogy nem csak elengedted a tartozásom, hanem azt kifizetted helyettem. Mégpedig a legdrágábbat adtad értem. Felfoghatatlan, hogy érdemtelenül, azonos értékre helyeztél a legdrágábbal, Jézus Krisztussal. Az a vágyunk, hogy a gyülekezetünk ennek a szeretetnek a helye legyen, ahol Krisztusra mutatva tudom, tudjuk bemutatni az igazságból fakadó kegyelmedet és szeretetedet azzal, hogy egymást és a gyülekezetbe betérőket ugyanazzal a szeretettel fogadjuk, amivel Te fogadod a hozzád térő gyermekeidet.

Ámen!