2023. január 21., szombat

Napi felülről:

„De még mit mond? „Igen közel van hozzád az Ige, a szádban és a szívedben.” Ez a hit Igéje, amit hirdetünk.”

Pál levele a rómaiakhoz 10. rész 8. vers*

Áldott szombatot, az Istentől kapott lehetőségeink, a hit Igéjének naponkénti használatát és erejét kívánom minden testvérem számára!

Valamit folyamatosan el szeretnénk érni, be szeretnénk bizonyítani és felmutatni sikereket hozó teljesítményt. Ez egy valóságos és teljesen normális emberi vágy, hozzáállás és életszemlélet. Akkor ütközünk nehézségbe, amikor ezzel a gondolkodással kívánjuk megragadni a végtelent, az örökkévalót és a mennyei dolgokat is, de itt átjárhatatlan falakkal találkozunk. Nem csakhogy megnyitni nem képesek Isten országának ajtaját a földi sikereink, de még rá sem tudnak találni, mert pont az ellenkező irányba keresik. Az igazi győzelem sokkal közelebb van hozzánk, mint sejtenénk vagy várnánk. Isten már elküldte hozzánk az ő szabadítását, Igéjét és meghívóját, amit elfogadni kell, elhinni és megvallani, nem pedig megdolgozni érte. Amennyire egyszerű, annyira nehéz is ez büszke énünk számára, mert ezzel ki kell mondanunk, hogy nem magunknak, hanem Istennek jár a tisztelet és megbecsülés. Ezzel együtt a hitnek és alázatnak ez az útja vezet el bennünket abba a dicsőségbe, amely semmi máshoz nem hasonlítható, a mennyei Atya mégis megosztotta gyermekeivel.

Mennyei Atyám, köszönöm életadó Igédet, dicsőségbe hívó szeretetedet!

*Saját fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked (required)

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!