2024. március 1., péntek

Napi felülről:

„Rám figyeljetek a föld legvégéről is, és megszabadultok, mert én vagyok az Isten, nincsen más!”

Ézsaiás könyve 45. rész 22. vers*

Áldott pénteket, márciust, a valódi szabadságunk és igazságunk megfelelő helyen való keresését és felfedezését kívánom minden testvérem számára!

A panaszlistánk legtöbbször úgy működik, hogyha egyet kihúzunk belőle, akkor kettő kerül gyorsan a helyére. Egész nap tudnánk arról beszélni, hogy milyen nehéz a helyzetünk, mennyi problémánk van, miért kell bennünket sajnálni. Mások súlyos nyomorúságára tekintve egy kis időre elszégyelljük magunkat és lehet, hogy még hálát is adunk, hogy nekünk nem annyira rossz a sorsunk, de a következő pillanatban már újból a saját aggodalmaink, gondjaink terhe nehezedik ránk. Ezen nincs is mit csodálkozni, hiszen ősidők óta így működik az emberi természet, legfeljebb a problémák változnak és cserélődnek. Pont ezért van szükségünk mennyei segítségre, arra a szabadságra, igazságra és jövőképre, amit az Örökkévalónál találhatunk meg, nála kaphatunk meg és élhetünk át. Nem tudunk annyira messzire kerülni Istentől, hogyha mégis hozzá fordulunk, őt keressük és hívjuk segítségül, akkor ne tárná fel magát! Igaz, hogy a büszkeségünk nehezen adja meg magát, ismeri be a hibáit, tévedésit és bűneit, de amikor ezt megtesszük, akkor eljön számunkra is a felszabadulás ideje, a lélek igaz öröme!

Mennyei Atyám, hálát adok, mert hozzád fordulhatok segítségért, szabadulásért minden időben, helyen és problémával, mert te vagy az én Istenem!

*Revideált új fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked (required)

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!